Prológus
Már 20 éve hogy Edward és családja elhagyott. Már 20 éve hogy a nem dobogó szívem összeszorul a Cullen név hallatán. Már 19 éve a külvilág számára halott vagyok. Azóta hogy a Cullenek kiléptek az életemből úgy érzem mintha egy hatalmas lyukat ütöttek volna a melkasomba. Az embernek az egyik legszebb időszak az életében a felnőtté vállás. Nekem ez volt a legborzalmasabb. Nem mintha ember lennék. Látni ahogy a szüleim a sírom felett állnak. Ahogy mindenki engem gyászol. Annyira fáj.. Egy jó ideje nem voltam boldog, amíg egy újabb vámpír nem lépett az életembe. Vajon ő az igazi?? Vajon ő eltudja feledtetni velem mindazt a bánatot és fájdalmat ami engem ért? Vajon ő elhagyna? Talán ha engedem akkor vele lehetek a legboldogabb. És ha Edward még mindig szeret? Mit kellene választanom? A biztos boldogságot, vagy a csábító bizonytalanságot?
I. Fejezet-Döbbenet
(Bella szemszöge)
-Kicsim! Reggel van, indulnunk kéne! -Nem aludtam, de nagyon belefeledkeztem az olvasásba. Eric csak lassan és óvatosan lépett oda hozzám, és tette hideg száját a hajamra.
-Mindjárt indulhatunk, csak elmegyek fürödni -Eric már készen volt, és lent várakozott míg én elkészültem. Felvettem egy farmernadrágot egy egyszerű felsőt és egy őszi cipőt. Bár itt sohasem süt a nap, és az eső szinte folyamatosan esik, mindenki úgy öltözködik mintha nem is zavarna senkit. Itt megszokott, ha egy-egy tanuló kicsit megázva lép be az órára. Megfésültem a hajam és lesétáltam a lépcsőn.
-Gyönyörű vagy! -Jött oda hozzám Eric. Átkarolta a derekamat, és elindultunk az autó felé.
A fákon égősor volt, ami bár nem világított, mégis visszaadta a tökéletes hangulatot.
-Ez gyönyörű, de miért van minden feldíszitve?? -Kérdeztem kíváncsian, míg felé fordultam.
-Szülinapod van. -Vágta rá egyértelműen.
-Az csak holnap lesz.
-De már nem tudom elrejteni előled az ajándékomat, és szeretném ha ma minden tökéletes lenne. Azt szeretném ha te lennél a legboldogabb lény a világon.
-Már így is az vagyok. -Magához húzott, és megcsókolt. A külvilág megszűnt. Beszálltunk az autóba, és elindultunk az iskola felé. Megérkeztünk, és megéreztük a friss vér illatát, ami a gimnazisták vérében csörgedezett. Ericnek mindig nehéz volt, mert egész hosszú időn keresztül élt embervéren. De értem megteszi. Én még nem ízleltem az ember vért, és soha nem is akarom. Mert tudom milyen "lény" szeretnék lenni. Sajnos más osztályba járunk így csak az ebédszünetben találkozunk. Ahogy haladtunk az ajtó felé, hallottam a lányok sugdolózásait, és a fiúk féltékeny megjegyzéseit. Egy kocsi mellől egy halk beszédrészletre figyeltem fel.
-Azt mondják, hogy az új diákok nagyon furák. -Épp odaakartam menni, amikor meghallottam a csengőt.
-Akkor ebédnél találkozunk. -Eric megpuszilt, és gyors, bár emberi léptekkel haladt a folyosón. Nem volt mit tenni, bementem az első órára. Olyan lassan telt az idő. Az órák unalmasak voltak, mivel nem először járom a gimnáziumot. Végül eljött a dél. Bementem a menzára és épp venni akartam volna formalitásból egy salátát amikor egy ismerős hang kiáltotta a nevemet.
-Bella!
(Edward szemszöge)
Alice toppant be a szobámba és felhőtlenül mesélte hogy milyen jó lesz az első nap az új iskolában.
-Gyere! Öltözz át és induljunk, mert nem akarok elkésni. -Közben fejében egy dalt dúdolgatott így nem hallottam meg a gondolatait.
-Valamit titkolsz?? -Kérdeztem tőle szinte követelőzve.
-Majd meglátod. -Ugyanazzal a lendülettel viharzott ki, mint amivel bejött. Összeszedtem magam és szembenéztem azzal ami rám vár. Egy új nappal. Mindannyian beszálltunk a kocsikba és elindultunk. Megérkeztünk és a gondolatok zápora szinte megőritett.
Már meg is érkeztek az új diákok.
Vajon randizna velem?
A szőke hajú srác nem lehet egészen ép elme.
Gyorsan beléptem az iskolába és elindultam a tanterem felé.
-Ebédnél találkozunk! -Szólt utánam Emmett. Aliccel és Jasperrel egy osztályba jártunk.
-Ha megvárnál, nagyon hálásak lennénk.-Kiabált Jassper.
-Boccs, csak feszült vagyok.
-Azt érzem! -Mosolygott Jaz, de én nem értettem miért. A gondolatai közül csak ennyit tudtam kiolvasni: Na tesó, olyan nagy meglepetésben lesz ma részed...
Beültünk az első órára. Szerencsémre még padtársat is kaptam. Egy fiú, aki egész idő alatt egy lányról álmodozott. Remélem nagyon fog örülni neki. Annyira szeretném ha boldog lenne.
Ezek a gondolatok egész idő alatt kínoztak. Minden Bellára emlékeztetett. Arra a lányra akit 20 éve hagytam magára. Arra akivel az örökkévalóságot akartam tölteni. Ha nem hagytam volna el őt akkor most boldog lennék. De vajon ő? Vajon ő most boldog? Talált magának valakit? Valakit akitől gyerekei vannak? Eljött az ebéd és mindezekre a kérdésekre előbb kaptam választ mint gondoltam volna….
II.Fejezet-Találkozás
(Alice szemszöge)
-Bella! -A látomásom beteljesült. Valóban Bella volt az, bár kicsit megváltozott. Nyakába vetettem magam, és csak később jöttem rá hogy falfehér jéghideg bőre és hatalmas ereje mit is jelent. Ő már vámpír. Bella visszaölelt de mire elengedtem, már mindenki ott volt.
Jasper már nem félt attól hogy megöli Bellát, így átölelte. Így tett Emmet is. Csak Rosalie és Edward nem mertek közelebb lépni hozzá. Mindketten megdermedtek a döbbenettől. Nem gondolták volna hogy Bella hozzánk hasonló.
-Te…Hogy hogy?? -Dadogott Ros.
-Talán ezt ne itt beszéljük meg!-Mindenki bólintott és elindultunk az udvar felé. Edward folyton Bellát bámulta. Mikor kiértünk egy fa árnyékába húzódtunk. Emmet és Ros nekidőltek a fának. Szerelmemmel közre fogtuk rég nem látott családtagunkat (ha lehet így nevezni). Ed egy pár lépéssel távolabb állt.
-Szóval Bella, mesélj! Hogy hogy te itt? És hogyhogy így?? -Szinte meg sem tudott szólalni a kérdéseimtől. Megvárta amíg befejezem és udvariasan belekezdett.
(Bella szemszöge)
-Mikor elmentetek 20 éve, még nem gondoltam hogy ez lesz. -Mindekinek elkerekedett a szeme és feszülten hallgattuk-Victoria rám vadászott, és sikerült is neki. A Volturi rájött arra hogy Victoria újszülött sereget akar ellenem szervezni. Mikor már megharapott nem volt kérdés hogy mi történik majd velem. A Volturi éppen letudta szedni rólam, de egyiküknek sem volt elég ereje hogy kiszívja a mérget. Így átváltoztam. Az újszülött….
Ekkor hideg és erős bár nem ismeretlen karokat éreztem a derekam körül.
-Hát itt vagy! El sem tudom mondani mit találtam! -Eric lépett oda hozzám, és csak egy kis idő múlva vette észre hogy társaságunk van.
-Bemutatom Eric Webbert! -Éreztem a feszültséget ami körbeölelt.-Ő itt a barátom. Edward a barátom szó hallatára megrezdült., de én próbáltam folytatni.
-Ő itt Alice, Rosali Emmet Jasper és Edward! -Fordultam Eric felé, aki még mindig mosolyogva nézte azokat a személyeket akik a legtöbb fájdalmat okozták.
-Örülök hogy megismerhetlek! -Nyújtotta Emmet a kezét a szerelmem felé.
-Én is örülök! -Válaszolt Eric.
(Edward szemszöge)
Amint megláttam Ericet ahogy átkarolja Bellát, a nem dobogó szívem összeszorult. Gondolataiból némi ellenszenvet olvastam ki: Örülnél ha te lehetnél a helyemben, nem igaz?
Nem örültem ennek, de tudtam hogy igaza van. Mindent megtennék hogy újra átölelhessem és megcsókolhassam szerelmem.
-Szóval, mi történt azután? -Próbáltam elterelni a beszélgetés témáját.
-Talán ezt nem itt….-Bella zavarában nem tudta mit mondjon.
-Talán ezt nem itt kellene megbeszélni. Gyertek át hozzánk ma este. -Válaszolta magabiztosan Eric.
-Esme és Carlisle nagyon fognak örülni hogy újra láthatnak. -Ujjongott Alice
-És nagyon megfognak lepődni. -Vetette oda szúró megjegyzését Ros. Hátranéztem hogy tekintetemmel megmagyarázzam neki, hogy nem éppen ez a megfelelő alkalom a piszkálódásra.
-Akkor ma este! -Szólt közbe Jasper.
-Nagyon várunk titeket! És Edward! Gondolom már tudod az útvonalat! -Rámvigyorgott és magához húzta Bellát. Egész végig az útvonalra gondolt, majd felidézte ma reggeli csókjukat szerelmemmel. A düh szinte elöntött. Jasper megpróbálta féltékenységemet csillapítani. A haragomat még az is fokozta hogy, ezt kell majd tőle eltűrnöm szinte minden nap, mivel ő a padtársam. Végig csak arra tudtam gondolni, hogy nem veszíthetem el újra a nőt, akit szeretek. Ha mégis megtörténik remélem boldog ezzel a ficsúrral. Berohantam az erdőbe és leültem a földre. Gondolataim maguktól irányítottak. Úgy ragadtak magukkal, mint egy hatalmas tornado egy apró falevelet. Este megkell tudnom mit érez irántam….
III.Fejezet-Látogatás
(Bella szemszöge)
Ahogy elsétáltunk a Cullenek mellől, érzéseim felkavarodtak. Újra láttam őket. Azokat akik életem legfájdalmasabb pillanatait okozták. Azokat, akiknek ennek ellenére örülök. Edward olyan furcsa volt. Rosalie szemében mintha bűntudatot éreztem volna. Elteltek az órák, és Ericcel hazafelé indultunk. Útközben mindketten elég szótlanok voltunk. Végül feltettem egy kérdést:
-Miért hívtad meg őket? -Hirtelen rám nézett, mintha a válasz az orrom előtt lenne. Halvány félmosoly ült ki az arcára, aztán visszafordította fejét az út irányába.
-Tudod hogy mit gondoluk róluk. -Felidéztem régebbi mondatait amiben a Cullen családot jellemezte szívtelen, tapintatlan, utálatos, és gonosz szavakkal. Annak ellenére hogy ott hagytak, nem gondoltam róluk ezeket.
-Akkor miért?? -Kérdeztem ismét.
-Mert te örülsz hogy látod őket, és ha boldog vagy akkor én is. De egy valamit nem engedek. Aggódóan rá helyeztem a tekintetemet.
-Nem engedem hogy ismét boldogtalan legyél. -Tudtam hogy mennyire szeretem és hogy ő is engem. Az út további része csendben telt. Ez a csend nem kínos hanem nyugodt és romantikus volt.
(Edward szemszöge)
Mi van ha Bella megtalálta a boldogságot? Ha ettől a fiútól olyan szeretetet kap, amit én sohasem tudok neki megadni. Ahogy ezeken a kérdéseken agyaltam, Alice jelent meg előttem.
-Ilyen nincs! Te még át sem öltöztél? -Ordibált rám, kizökkentve gondolataim áradatából.
-Én nem megyek! -Felálltam és elfordultam. Abban a pillanatban megjelent Jaz.
-Tudom mit érzel, és hogy milyen nehéz, de segítene ha eljönnél.
-És egyébként is csak te tudod az útvonalat. -Vetett fel egy értelmes érvet a látogatás melett.
-Akkor rendben. -Hazafutottam és átöltöztem. Mindannyian beszálltunk az autóinkba. Carlisle és Esme már nagyon türelmetlenek voltak. Rosaliet bűntudat gyötörte. Alice azt tervezgette, hogy mikor megy Bellával vásárolni. Jasper arra gondolt hogyan fogja Alicet megvigasztalni ha nem jön össze a shopping Bellával, Emett pedig a vadászatról álmodozott. Én vezettem legelől. Egy fás, erdő részen mentünk keresztül, míg egy hatalmas tájra nem értünk. A fákon dísz volt, ami az esti napfényben tökéletesen mutatott. Ahogy előrébb haladtam megpillantottam egy házat. Gyönyörű volt, és tágas. Megérkeztünk és kiszálltunk.
-Alig várom hogy újra lássam. -Esme izgatotsága szinte kézzel fogható volt. Becsengettünk és pár másodpercbe se telt amikor kinyílt az ajtó. Bella gyönyörű fehér ruhában állt előttünk. A lélegzetem elakadt. Esme és Alice úgy viselkedtek mint két 5 éves akik cukrot látnak. Bells nyakába vetették magukat. Lehett látni rajtuk a boldogságot.
-Bella, drágám! Annyira örülök hogy látlak. -Kezdte édesanyám a mondandóját.
-Én is örülök nektek! Gyertek be! -Mind a 7-en csodálkozva léptünk be a házba. Belül a nappaliban egy zongora volt, és egy hatalmas üvegajtó, ami egy erkélyre vezetett. Leültünk a nappaliban egy gyönyörű barna kanapéra.
-Bemutatom Eric Webbert.-szólalt meg lágy hangján Bells.
-Én Carlisle vagyok ő pedig a feleségem Esme.- Mutatkozott be Carlisle
-Örülök hogy megismerhetlek titeket
-Ha megnem sértelek, hogy-hogy te is vámpír vagy? -Kérdezte tapintatosan Carlisle Bellától. Mind feszült figyelemmel vártuk a részletesebb leírást.
(Eric szemszöge)
Bella leült mellém és én megfogtam a kezét tudtam hogy nem könnyű erről beszélnie. Nem szerettem ha szomorú, olyankor úgy éreztem mintha darabokra szaggatnának. Bella elkezdte élete egyik legfájdalmasabb élményének elmesélését…
-Meg kell ígérnetek valamit! -Suttogta szerelmem
-És mi lenne az? -kérdezte Edward szomorú tekintettel
-Nem okolhatjátok magatokat a történtekért. Nem a ti hibátok. -Hangja elcsuklott, és jobban magamhoz húztam, hogy enyhítsem fájdalmait.
-Rendben. -Válaszolta Ed. Ennyi előnye volt a gondolatolvasásának.
-Szóval miután elmentetek rémálmok gyötörtek. Minden egyes éjszaka maga a pokol volt. Végül kiderült hogy veszélyes helyzetekben képes vagyok látni Edwardot. Így egyre vakmerőbb őrültségekbe hajszoltam magam. Szembenéztem Laurentel, akitől a vérfarkasok mentettek meg. Így azt is megtudtam hogy Jacob mi is valójában. Majd egy újabb rémálom alkalmával belém hasított a felismerés. Ha öngyilkos leszek akkor minden megoldódik. Így elmentem a legnagyobb sziklához és vártam a halált. Levetettem magam. A nyugalom körül ölelt. Olyan jó volt. -Ahogy körbenéztem mindenki csodálkozva tekintett Bellára. Majd folytatta.
-A következő pillanatban már Jacobot láttam. Megmentett. Épp hozni akart nekem száraz ruhát hogy ne fázzak meg, de megtörtént a borzalom. Victoria kihasználta az alkalmat és elkapott. Vámpírserege ellen nehéz lett volna harcolni. Aztán megérkezett a Volturi. Mindenben segítettek. Megmentettek Victoriától, de mivel már tudtam a vámpírokról, így nem akadályozták meg az átváltozásomat. Azt akarták hogy hozzájuk költözzek, de nem akartam embereket ölni. Eric akkoriban a Volturival élt, és kilépett azért hogy velem lehessen.
Elfogadta a vega életmódot, és együtt vészeltük át a legnehezebb évet. -Mindenki döbbenten hallgatta Bells beszámolóját.
-És mégis hány embert öltél meg? -Kérdezte vigyorogva Emett
-Nem ízleltem még embervért. -Erre a mondatra mindenki szemében csodálat látszott. De valami nyugtalanított. Edward úgy nézett Bellára mintha szerelmes lenne belé, pedig már egy jó ideje elhagyta.
-És van valamilyen képességed? -Esme jobbnak látta elterelni a beszélgetés útvonalát.
-Van egy pajzsom..-Ezt már kicsit boldogabban mondta, de még mindig csak árnyéka volt annak a Bellának aki 1 napja volt.
-És hogy működik. -Szólalt meg hosszú hallgatás után Rose.
-Tudtátok hogy Edward nem tud olvasni a gondolataimba. Ha körbeveszem a pajzsommal akkor megtudja hogy mi jár az eszemben. De ha viszont Jassperre terjesztem ki, akkor Edward nem tud a gondolatai közt olvasni. És vannak olyan képességek amik nem hatnak rám..-Mindenki elmosolyodott. Nem értettem miért. Majd eszembe jutott. Megszabadulhatnak az agyturkásztól..
A beszélgetés egész jól folytatódott. Edward nagyon furcsa volt, le sem tudta venni a szemét az összekulcsolt kezünkről. Bella fel sem figyelt rá. Most azt a Bellát láttam akit igazán szeretek, és nem hagyom hogy bárki is elvegye tőlem….
IV. Fejezet.-Hajnali beszélgetés
(Eric szemszöge)
Mindenki kíváncsian hallgatta szerelmem történetét. Gondolataimban az járt hogy Bella mit fog szólni az ajándékomhoz. El is felejtettem hogy az az Edward nevű szörnyeteg gondolatolvasó.
-Bella, neked holnap lesz a szülinapod! Vagyis már ma. -Felállt, és már lépett volna közelebb a drágámhoz amikor a kis fekete hajú tornádó ugrott Bellámra.
-Boldog szülinapot!! -Olyan erővel és lendülettel ugrott rá, hogy kedvesem nem is tudott reagálni.
-Jajj. Elmegyek neked ajándékot venni, és szervezek egy bulit! -Alice olyan volt mintha el is felejtette volna a 20 éve történteket. Mikor felfigyeltem szerelmem arcára, láttam hogy nem boldog, és nem tudtam mivel mentsem meg az adrenalinbomba karjai közül.
-Mi már terveztünk valamit holnap délutánra! -Jegyeztem meg halkan.
-Akkor majd délelőtt elmegyünk valahova. -Vágta rá gyorsan Pöttöm Panna.
-Én délelőtt egy árvaházba megyek. -Bells felemelte a fejét. Annyira fájt hogy nem adhatom meg neki az anyaságot.
-Elkísérhetünk? -Kérdezte tapintatosan Esme. Megbeszélték az indulást, és a többi fontos dolgot.
-Szivem! Készítettem ki egy pár dobozt, amiben ajándék van a gyerekeknek. -Mondtam mosolyogva Bellsnek..
-Hát te nem mész? -Kérdezte Emmet.
-Délelőtt nem leszek a városban, csak délutánra érek haza. Ha akartok velem jöhettek.
-Mégis hova? -Edward hangja szinte sértő volt, mintha bűn lenne a távollétem
-Vadászni. Mielőtt kimondtam volna, kiolvasta a gondolataimból.
-Kössz, de én inkább nem megyek.
-De mi igen! Legalább jobban megismerhetünk. Szóval Carlisle Emmet Jassper és én vadászunk, míg a lányok árvaházban vannak. És még ott van az a szörny. Közel kerülhet Bellához. Nem akarom hogy újra megbántsa, de elkelett fogadnom. Carlisle 3 óra felé indulásra késztette családját. Elköszöntünk amikor Edward átölelte Bellst.
-Boldog szülinapot! -suttogta a fülébe.
-Kössz, de inkább ne. -Kihúzta magát az öleléséből és mellém lépett. Szorosan megfogta a kezem. Mikor kiléptek az ajtón, eszembe jutott hogy még van egy ajándék ami nem talált gazdára.
(Bella szemszöge)
Miután a többiek elmentek Ericcel kettesben maradtunk. Becsukta az ajtót és átfogta a derekamat.
-Boldog szülinapot! -Megcsókolt, aztán egyszer csak eltűnt. Mikor kinyitottam a szemem ott állt előttem egy kendővel.
-Ez minek kel? -Kérdeztem meglepődve.
-Csak hunyd be a szemed és bízz bennem. -suttogta lágyan, míg a kendővel eltakarta a szemem.
-Bízom benned. -suttogtam én is olyan halkan ahogy ő. Egyszer csak felkapott és a melkasához húzott. Éreztem mámorító illatát.
-Most mit csinálsz?
-Van egy ajándékom a számodra.-Hangja magabiztos, de mégis szerelmes volt.
-De ne…
-Csssss! Minden rendben lesz. -Mire ezeket a szavakat kimondta már meg is érkeztünk. Nem vámpír sebességgel haladt, letett a földre. Tudtam hogy nem vagyunk messze a nappalitól, olyan volt mintha a házban volnánk.
-Kinyithatod a szemed. -Hideg kezével levette a kendőt és ajkát a homlokomhoz szorította.
A látvány gyönyörű volt. A ház tetőterében voltunk. De más volt. A falak halvány színűek voltak. A tető üvegből volt. Mindenhol növények voltak. Hosszú ízléses barna pad, mindenhol rózsaszírmok és gyertyák hevertek. Egy pillanatra körülnéztem majd szerelmem nyakába vetettem magam.
-Nagyon köszönöm. -Átöleltem és nem akartam hogy elengedjen.
-Te mondtad hogy szeretnél egy kertet, de tudom hogy kint nem lehet, így gondoltam megteszek mindent egy tetőtéri kertért. Eltolt magátol és megfogta a kezem. Odavezetett a hosszú barna padhoz és leültünk. Fejemet ráhajtottam a vállára ő pedig bekapcsolt egy számot.
-Táncolsz velem? -Felált és két kezét felém nyújtotta.
-De hát én nem tu…..-Még ki sem mondtam mikor már közelebb vont magához. Nem tudom meddig táncoltunk, de tudom hogy ez volt életem egyik legszebb szülinapja.
V. Fejezet-Fáj a boldogsága
(Alice szemszöge)
Már pár órája hazaértünk és nemsokára indulnunk kelett Bellához. Jasper olyan szomorú volt. Láttam rajta hogy magát okolja.
-Jazz! Nem a te hibád, és ezt Bella is tudja! -Hátulról átkaroltam és egy puszit nyomtam az arcára.
-De akkor is fáj. Elviselni a fájdalmakat, és főleg Edward érzései jelentenek gondot. Még mindig szereti, de amikor meglátta Ericcel annyira szomorú volt. Olyan féltékeny.
-Ez pedig végképp nem a te hibád. Edward hagyta el, és neki a körülmények között ez volt a legjobb. És apropó, hol van Ed??? -Jasper körbenézett de nem érzékelte Edward hangulatát.
-Nincs a házban. -Állapította meg Jazz.
-Akkor megyek megkeresem, mert nemsokára indulunk.
-Vigyázz magadra. -Kiáltotta utánnam. Ahogy az erdőben sétáltam azon gondolkoztam hogy Bella szereti még a bátyámat vagy sem? Megéreztem Ed illatát, és elindultam az irányába.
-Hát it… -Egy látomásom lett. Bella egy tetőtéren volt Ericcel. Gyönyörű szirmok és gyertyák voltak mindenhol. Mikor visszatértem a valóságba, Edward engem bámult, és egyre szomorúbb lett.
-Ed én annyira sajnálom hogy te meg Bella nem…-Lehajtottam a fejem.-de talán ő most…
-Boldog! -Fejezte be bátyám az elkezdett mondatot.- Ő most boldog. Nagyon szeretem és megfogok tenni mindent hogy újra vele lehessek. De ha kimondja hogy már nem szeret akkor vége. Akkor soha többé nem zaklatom. Hagy legyen boldog "azzal".
-Sok idő telt el, és minden megváltozott. Jobb lenne ha magába zuhant volna? Ha nem éli az életét? Ha boldogtalan? -Felnéztem, és láttam a szemében a fájdalmat és a szerelmet.
-Igazad van! Az még fájdalmasabb lenne. -Közelebb lépett és átölelt.
-Olyan jó hogy van egy ilyen megértő és kedves hugom. Aki néha idegesítő és bosszantó -itt megkörszörültem a torkom- de azért szeretem.
-Akkor mennyünk! Esme már alig várja hogy induljunk, a fiúk pedig farkas éhesek.
Pár pillanatba sem telt amíg elértünk a házhoz.
(Edward szemszöge)
Beléptünk és már sokkal boldogabb voltam.
-Indulhatunk? -Kérdeztem a családom tagjaitól.
-Csak egy pár perc, mert összepakolok egy pár dolgot az árvaház lakóinak.-Szólt ki a szobából Esme. Nagyon szereti a gyerekeket. Jasper az ablaknál állt. Gondolataiból kiolvastam hogy szomorú. Ha tudtam volna magamon uralkodni, akkor most Edward lehetne az aki Bellával van. Minden az én hibám. A testvérem most boldogtalan. Alicenek is csak bajt okozok.
-Jasper fejezd be! Bella boldog és ez a lényeg. Nem a te hibád hanem az enyém. De szeretnék tőled kérdezni valamit.
-Mi lenne az?
-Bella boldog? -felsóhajtottam és feszült figyelemmel vártam a válaszát.
-Erre nem válaszolhatok! Próbáld meg átérezni amit ő.-Már éppen kiakartam olvasni a gondolataiból-Szerintem….-Beszélgetésünket Carlisle hangja zavarta meg.
-Induljunk! -Mindenki beszállt az autókba és elindultunk. Mikor bekopogtunk Eric nyitott ajtót. Gondolatait már a ház előtt hallottam. Annyira szeretem. Olyan jó volt a hajnal. Megpróbáltam elnyomni a gondolatait, amik csak Bellsről szóltak.
-Örülök hogy újra láthatlak titeket.-Bementünk és Bella egy hatalmas dobozt cipelt a lépcsőn.
-Várj! Hagy segítsek! -Eric odaszaladt hozzá és készségesen elvette tőle a dobozt.
-Köszönöm! -Elsimította a haját az arcából. Olyan gyönyörű volt. -Sziasztok! -ránk nézett, és úgy éreztem hogy megdobban a szívem. Hogy újra élhetek. Nem akartam mást csak őt.
-Indulhatunk? Már nagyon éhes vagyok! -Vigyorgott Em hogy elterelje a figyelmet arról a nézésemről ami Bellára irányult.
-Persze! -Eric odalépett Bells mellé és magához húzta. -Te biztos nem jössz velünk?
-Nem. -A kérdése végre kizökkentett abból a pillanatból ami szerelmét zavarba hozta.
-Nekem még össze kellene pakolni egy pár dolgot. -Ránézett Esmére, Alicere és Rosaliera.
-Akkor mi még maradunk!-Alice közelebb ment a barátnőjéhez.
-Nem akarod hogy segítsek? -Eric ránézett Bellára.
-Köszi, de elboldogulok! -Eric átkarolta majd megcsókolta.
-Vigyázz magadra. -suttogta
-Szeretlek! -most Bella csókolta meg. Annyira fájt hogy így látom, mégha boldog is.
-Én is téged! És ígérem hogy hamar visszajövök. Érezd jól magad!
-Mulassatok jól. Kiáltotta utánuk. Alice odalépett az ajtóhoz és így szólt:
-Elmegyünk vásárolni?
VI. Fejezet-Egy gyönyörű csoda
(Bella szemszöge)
-Elmegyünk vásárolni? -Alice szeme felcsillant amint kimondta ezeket a szavakat.
-Muszály? -Hangomon lehetett érezni hogy nincs valami sok kedvem hozzá.
-Igen muszály! -Közelebb lépett és olyan hangom mondta hogy "kérlek" nem volt szívem elutasítani.
-Rendben, de csak az árvaház után. Van még egy pár doboz. -Megfordultam de Edward elém lépett.
-Segítsek? -Olyan halkan és lágyan kérdezte hogy csak igent tudtam mondani. Felmentünk amíg a többiek a lenti dobozokat tették be a kocsimba.
-És mond, mióta vagytok együtt Ericcel? -Felnézett rám, majd később lesütötte a szemét.
-19 éve ismerkedtünk meg, de csak 3 éve élünk együtt.-Hangom megremegett egy pillanatra.
-És szereted őt? -Ez a kérdés zavarba hozott,a válasszal haboztam. Hogy kérdezhet ilyet? És egyáltalán miért érdekli? Nem akartam rárontani, hogy milyen kérdés ez?!így inkább válaszoltam.
-Tudod, Ericcel nagyon jól kijövünk, de nem nagyon engedek érzelmileg valakit a közelembe.
Ennyi év után sikerült beengednem az életembe,(már ami maradt a régi életemből), és sok év telt addig el amíg megtudtam benne bízni.
-De hiszed hogy szereted őt? -Erőteljesebben kérdezte és nem tudtam megszólalni.
(Edward szemszöge)
-De hiszed hogy szereted őt? -Erőteljesebben kérdeztem és alig vártam hogy azt mondja: "Nem"
-Nem hiszem hogy szeretem őt! -Az arcomon újra lehetett látni a boldogságot és már odaakartam menni hogy megölelhessem és megcsókoljam amikor folytatta:
-Nem hiszem hogy szeretem! Tudom hogy szerelmes vagyok belé. -Csak 2 lépésre álltam tőle és az utolsó mondata lesúlytott. Hát elvesztem. Már nem lesz többé az én Bellám. Lesz egy lény aki mindent megtesz érte. De az nem én leszek. A szavai szinte tőrként fúródtak a szívembe. Mindezeket a szavakat, kínos hallgatás követte
-Kész van! Menjünk le! -Kisétállt az ajtón és ha nem kelett volna utána mennem, akkor inkább elfutottam volna. Leértünk és már minden készen volt.
-Még ezeket a csomagokat kell betenni a kocsiba és aztán indulhatunk. -Szólt oda Alicenek Bells. Bella vezetett, fura volt hogy most gyorsan hajt. Mikor vele voltam, nem szerette ha száguldunk. A többiek gondolata szinte bosszantó volt. Esme és Alice azon gondolkoztak vajon mi történt fent kettőnk között a kínos csend alatt? Vajon megcsókoltam? Hiába hallották minden szavunkat, a csendre nem találtak magyarázatot. Rosalie még mindig ellenszenves gondolatai közt volt.
-És mióta jársz árvaházba Bella? -Kérdezte Esme lágyan.
-Mióta ideköltöztünk. Fáj hogy nem lehet gyerekem, és így foglalkozok olyanokkal akiknek nem lehet családja. -Szavai szinte megsebeztek. Halk suttogását épp hogy meghallottam, még vámpír képességeim ellenére is.
-Megérkeztünk! -Kiálltotta Bella, és kiszállt a kocsiból. Az itt élők ismerték, és jó "embernek" tartották. Mint mindenki.
-Örülök hogy újra látom Miss.Swan! -Egy nő lépett elénk de Bella nem fogott vele kezet.Próbálta eltitkolni hogy ő más.
-Bemutatom a barátaimat. Esme, Alice, Rosalie, és Edward. -A nő ránk nézett majd kitudtam olvasni a gondolataiból hogy örül a látogatásnak. Kipakoltuk a dobozokat és bevittük a gyerekeknek. A kis csöpségeknek annyi terhet kelett elviselni, de mégis milyen boldogok lettek amint Bella belépett. Mindenki odaszaladt hozzá, és megölelte. Annak ellenére hogy hideg a bőre, a gyerekek nem foglalkoztak vele. Egyiküknek sem merült fel a fejében hogy ez a csodálatos nő egy kicsit is más lenne, negativ értelemben.Ujjongásuk betolakodott a fejembe. Sokan azt szerették volna, hogy Bella majd örökbefogadja. Mindenki olyan anyát szeretett volna mint ő. Bells bemutatott minket. A gyerekek minket is olyan örömmel fogadtak mint őt. Örültek hogy vannak olyan "emberek" akik törődnek velül. Hirtelen én is szerettem volna egy saját picit. De tudtam hogy nem lehet. Tudtam hogy Bella nem szeret és hogy ha mégis szeretne, sohasem lehetne gyerekünk. Még ha lehetne is mástól gyermekem, nem kellene. Csak ha Bella is velem lenne. Ha az enyém lehetne. Hosszú pillanatokig merengtem azon, hogy milyen lenne szerelmemet, fehér ruhában látni az oltár előtt. Milyen lenne kimondani, hogy "Igen akarom". Ha ott mindenki előtt megcsókolhatnám. Hogy mindenki tudhatná, hogy mi már egymáshoz tartozunk, az örökkévalóságig, és tovább.Bella meséket olvasott fel a kicsiknek. Egy kisfiú lépett oda hozzám. Nem lehetett idősebb 7 évesnél. Barna göndör haja kócos volt. Gyönyörű aranybarna szeme csillogott.
-Bácsi! Felolvasnál nekünk egy mesét. -Olyan szépen kérte hogy beleegyeztem.
-Persze! Hozzd ide a kedvenc mesédet, és nyugodtan szólíts Edwardnak. A fiúcska letett az ölembe egy könyvet. Elolvastam a címet: Aliz csodországban. Belekezdtem a mesébe és mindenki körém telepedett. A sok aprócska szempár rám szegeződött. Mindenki csendesen hallgatta a mesét. Ez olyan volt számomra mint egy ajándék. Egy ajándék amit csak Bellától kaphatok. Ha ő nincs akkor most nem lennék ennyire boldog. Mese közben sokszor felnéztem rá. Ott ült a gyermekek mögött. Ő is ugyanolyan figyelemmel hallgatta a felolvasást, pedig szerintem nem először hallotta. Számomra ilyenkor olyan mint egy gyönyörű csoda, ami nem lehet az enyém, de addig bámulhatom ameddig csak szeretném. Nem érinthetem, de puszta nézése is boldogsággal tölt el. Miután hazaértünk ugyanezek a gondolatok cikáztak a fejemben."Egy gyönyörű csoda, ami sohasem lehet az enyém"
VII. Fejezet-Bizonytalanság
(Bella szemszöge)
Miután végeztünk az árvaházban, elindultunk vásárolni. Edward és én nem nagyon akartunk, így inkább csak hátul sétáltunk és beszélgettünk.
-Bella! Én annyira sajnálom hogy te…így mint mi..szóval. -nem találta a megfelelő szavakat.
-Nem a te hibád.
-Dehogynem ha nem hagytalak volna el akkor most…
-Akkor most hazugságban élnék. -Elfolytottam az indulataimat és tovább indultunk.-Ez történt, és tény hogy miután elmentetek nem akartam ilyen lenni, de valaki megértette velem, hogy így is boldog lehetek. -Próbáltam a szavakat kedvesen kimondani, kisebb nagyobb sikerrel.
-Ha nem találkoztál volna Ericcel akkor most mi lenne? -Egy pillanatra rám nézett majd a végigmérte a következő butikot ahova Rosalieék bementek. Leültönk egy padra.
-Ha nem találkoztam volna vele, akkor most vagy halott lennék, vagy roszabb. Ártatlan embereket gyilkolnék a Volturi oldalán. -Megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézett. Hirtelen olyan fényt láttam a szemében mint régen. Mikor esténként az ágyamnál ült, vagy amikor szótlanul feküdtünk a földön. A szívem azt súgta hogy csókoljam meg. De az eszem fájó, de igaz dolgokat súgott. Ő már régen nem szeret. Elhagyott. De Eric szeret, és én is őt. Nem tehetem ezt vele. Nem bánthatom meg azt aki képes lenne mindent feláldozni értem. Kihúztam a kezem fehér, és erős kezeiből.. Rosalie hatalmas táskákkal lépett ki az ajtón. Mögötte szintén sokkal lépkedett Esme. Mikor megláttam Alicet azt hittem elájulok. Apró termete szinte eltűnt az rengeteg nagy táska mögött.
-Akkor úgy látom egy egész életre bevásároltál. -Mosolygott Ed hugicájára.
-Hé hé hé! Még cipőt is kell venni, és öveket, meg fülbevalót akkor már hozzáillő nyakláncot…
-Meg egy új testvért. -jegyezte meg Edward.
-Ha,ha , ha! Hát ez annyira vicces. -Gúnyosan nézett bátyja felé-Inkább tedd magad hasznossá és hozd el az autódat, mert még rengeteget kell vásárolnunk. Edward és Alice szótlanul néztek egymásra, és olyan volt mintha titkolnának valamit.
-Bella elviszel? -fordult felém.
-Persze! Legalább nem kell végignéznem hogy Alice kifosztja a plázát. -Beültünk a kocsiba és elhajtottunk hozzánk. Reggel ott maradt Edward kocsija. Ahogy kiszálltam a kocsiból, rózsaillat ölelt körbe. Beléptem a házba. Az egész szoba sötét volt. Minden sötétítő be volt húzva. Felakartam kapcsolni a villanyt, de valami megragadott. Két hideg és erős kéz. Kapálóztam ahogy csak tudtam annak ellenére hogy nem szorított annyira. Hirtelen eltűnt a sötétség és előttem állt 7 vámpír hátamnál pedig Eric.
-Boldog szülinapot! -Kiáltották egyszerre. Elmosolyodtam, de láttam Edward arcán valami fura érzelmet. Olyan volt mintha csalódott vagy féltékeny lett volna, de az nem lehet hisz nem szeret. Ekkor éreztem ahogy Eric ajka az enyémhez ér. Mindenki tapsolt, kivéve Edwardot.
-Én nem akartam bulit. -Néztem hitetlenkedve az előttem álló vámpírokra.
-Szeretnénk kárpótolni az elmulasztott évekért. -Válaszolta Carlisle.
-Nincs miért kárpótolni, és ha valaki mégegyszer bocsánatot kér amiatt ami 20 évvel ezelőtt történt, akkor azt páros lábbal hajítom ki a házból. -Mosolyogva néztem rájuk, majd átadták az ajándékokat. Edward olyan szomorúnak látszott.
-Ezt titkoltuk előled. Nem akartuk hogy megtudd. A rózsákat azért hoztuk, hogy ne bukjunk le az illatunk alapján.-Mentegetőzött Alice
-Bella! Én megakartam állítani! Komolyan, de…-Eric mosolyogva mondta ezeket a szavakat.
-De Alice már csak Alice.-Fejeztem be a mondatát.
-Akkor most az ajándékok! -Alice a konyha felé húzott, ahol valljuk be nem valami sok időt töltöttem, mivel nincs rá szükség. A konyhapulton tornyosultak az ajándékok. Ha nem volt legalább 50 doboz, akkor 1 sem.
-Remélem semmit nem hagytam ki.Csak pár órám volt vásárolni. -Nyújtotta felém z ajándékot.
-Köszönöm. -A többiek, csak barátságosan mosolyogtak. Emmet szokás szerint poénkodott. Rosalie szótlanul állt. Esme és Carlise boldogan, és büszkén tekintettek gyerekeikre. Jasper próbálta tartani a lépést a kedvesével, aki szokás szerint túlságosan aktiv volt. Eric elvolt keseredve. Gondolom fél, hogy ez a szülinap nagy nyomokat hagy bennem. Rápillantottam, és próbáltam neki üzenni, hogy amint mindenki elmegy, újra átölelhet. Nem lesz ott Alice. És hogy örökre vele leszek. Pillantásom Edwardra tévedt, aki csak a földet bámulta. Hiába van vámpírképességem, Alice ragaszkodott hozzá, hogy mindet emberi lassúsággal nyissam ki, hogy arcomon jól láthassa, az érzelmeket. Miután elmentek azon gondolkoztam hogy vajon Ed miért ilyen. És engem miért érdekel? Hisz nem szeret. És lehet hogy sosem szeretett. Ahogy ezekre gondoltam, telelettem bizonytalansággal. Aztán megjelent Eric és minden kétségem szertefoszlott. Éreztem hogy ő sohasem hagy el. És hogy mellette biztonságban vagyok. Együtt néztük a tetőtéren a napot amint eltűnt a fák között. Semmiért nem adtam volna fel. De vajon Edward mindent megtud változtatni? Képes lennék megbántani valakit aki ennyire szeret? Eric karjaiban megnyugodtam, és órákig ültünk mozdulatlanul. Hideg ajkát a homlokomra tette, és melkasára húzott. Így értek minket a a felkelő nap sugarai is…
VIII.Fejezet-Az a bizonyos csók
(Eric szemszöge)
Reggel még szerelmem a karjaimban volt.
-Jó reggelt édes. -Köszöntem neki suttogva, és megcsókoltam.
-Neked is. - Majd fejét újra visszahajtotta a melkasomra.
-Mostmár elkellene mennünk vadászni, mert egy jó ideje nem ettünk.
-Akkor megyek és összeszedem magam. -Felállt, és besétállt a fürdőbe. 20 perc múlva egy gyönyörű tündér jött ki az ajtón, a gyönyörű szépség helyett aki bement. Lesétállt a lépcsőn és arcán megcsillant az ablakon beszűrődő fény. Bőre csillogot, és nem hittem el, hogy egy ilyen fantasztikus lény lehet a társam. Beértünk az erdőbe, amikor felémfordult, és mélyen a szemembe nézett.
-Kérlek ne nézz vadászat közben! -Nézett rám szomorúan.
-De miért ne?? -Kérdeztem hitetlenkedve
-Mert zavarba hozol.
-Akkor találkozzunk 1 óra múlva ugyan itt. -mondtam neki aggódva. Megcsókoltam majd folyamatosan távolabb húzódtam tőle. Azt hittem nem tudom ott hagyni. Olyan nehéz volt amikor külön voltunk. Nem szívesen válok el tőle, mert olyankor úgy érzem, mintha megfosztanának a nemlétező életemtől. Ilyen Bellst elhagyni. Iránta érzett szerelmemet, nem lehet megfogni, és idegenek számára, nem is látható. De ott van. Érzem az első perctől kezdve, amikor vele találkoztam. Mindig tudtam, hogy vele akarok lenni. Ő az akire egész életemben vágytam. Mint egy megmagyarázhatatlan jelenség söpört rajtam végig, ami még most is tart, és talán soha nem ér véget. Mikor megláttam, szívem elkezdett verni, és olyan vadul, és hevesen kalimpált, amibe egy ember bele is halna. Haja olyan lágyan omlott a gyönyörű hófehér vállára, hogy ha nem tudtam volna hogy vámpír, azt hittem volna, hogy valami csoda folytán meghaltam, és most egy gyönyörű tündér áll előttem. Azt sem érdemeltem volna meg hogy ránézzek, és most mégis. Itt van velem, és mindig itt lesz.
(Bella szemszöge)
Eric dél felé indult míg én keletnek vettem az irányt. Eleinte lassan lépkedtem. Próbáltam kiszagolni merre találok ételt. Hirtelen megéreztem egy vadat. Észrevett és elkezdett menekülni. Utána futottam, majd valaminek nekiütköztem. Együtt gurultunk a hideg és vizes földön. Mikor megálltunk, lenéztem arra akin feküdtem. Edward mosolyogva tekintett rám, gyönyörű félmosolya szinte elkábított.
-Örülök hogy látlak! -Meg sem mozdult, mintha nem is akarna felállni.
-Sajnálom! Nem szándékosan csináltam. -Megpróbáltam feltápászkodni de magához húzott.-Te meg mi a fenét csinálsz? -Kérdeztem tőle de mire befejeztem ajkait ajkaimra tette és nem akartam ellenkezni. Egyszerűen nem tudtam.Még mindig emlékeztem az első csókjainkra, de ez sokkal jobb volt. Biztonságban voltam, nem mintha valaha is féltem volna tőle, és már neki sem kelett óvatosnak lennie. Édes lehellete súrolta ajkaimat és nem tudtam ellenállni. Éreztem ahogy nyelvével végigsimítja az alsó ajkam. Beletúrtam bronzos hajába, és ajkainkat egyre erősebben és szenvedélyesen mozgattuk.Ajkaink forró aranyként omlottak egymásra. Lelkünk eggyé vált. Ott és Akkor. Ott feküdtünk a földön hosszú percekig, mire feleszméltem hogy mit is teszek. Felugrottam, mire ő is követett.
-Bella, én úgy sajnálom! Nem tudtam uralkodni magamon.
-Hogy hogy nem tudtál? Hisz régóta nem szertsz.
-Csak azért hagytalak el hogy teljes életet élhess. Még mindig szeretlek, és mikor meglátlak azzal a szörnyeteggel akkor….-kezem gyorsabb volt mint a gondolatom. Gyönyörű fehér arcán egy pillanatig ott volt a kezem nyoma. Szinte a csattanás csak később érkezett. Nem voltam biztos benne hogy ezt a pofont megérezte volna, de tudtam hogy belül megsebeztem. Hiába akartam őt mindennél jobban, szavai amivel Ericet jellemezte kegyetlenek voltak. Így dühöm a felszínre tört.
-Nem szörnyeteg. Sokkal jobb lény mint te valaha is lehetsz. Ő melettem áll mindig. Nem hagyna el soha. És még te nézed le őt? Ő egy olyan vámpír aki nem menekül el. Aki kitart melettem. - Hátrébb léptem tőle
-Maradj velem! Kérlek! -Felém lépett és magához húzott. Szeme kérlelő volt, de mit sem törődtem az érzéseivel.
-Te nem vagy normális. Hagytad hogy 20 évig hazugságban éljek. Hogy elhagyjam a családomat. Hogy mindent feladjak?
-Bella engedd hogy megmagyarázzam! -Nem akartam végighallgatni, csak elfutni. Elfutni a tettem elől. Azelől a felhő elől, amely ott lebegett a fejem felett, majd az évek alatt felgyülemlett csapadék rámzúdul. Pont ahogy Edward érzelmei. Minden szava egy esőcsepp. Minden pillanat amikor a szemébe nézek, villámcsapás. Égeti a bőröm. Hiába nem tudtam elpirulni, a képemről majd lesült a bőr.
-Ezen nincs semmit megmagyarázni. Te vagy a legkegyetlenebb és leggonoszabb lény a világon. Soha többé nem akarlak látni.Gyűlöllek. -Ha tudtam volna már elsírtam volna magam. Elrohantam. Magára hagytam. Elszaladtam. Próbáltam elmenekülni az érzéseim elől, hiába. Megakartam halni. Hogy képes egyetlen lény ennyi fájdalmat okozni? És miért nekem? Mit tettem amivel ezt érdemeltem ki? Leültem egy sziklához. Lassan eldőltem, erőtlenül feküdtem a földön, és vártam a halált. Vártam azt a megnyugvást ami már sosem jön el. Leszállt az est és ahogy körbeölelte az erdőt úgy vártam , hogy engem öleljen körbe a halál. Mert a halál könnyű, de az élet nehezebb.
IX.Fejezet-Viszonzott érzelmek
(Edward szemszöge)
Bella elrohant. És igaza volt. Szívtelen szörnyeteg vagyok. Hogy hazudhattam egy ilyen csodás teremtésnek? Miattam hazugságban élt 20 évig. Megkell keresnem, bocsánatot kell kérnem tőle. De már látni sem akar.. Hirtelen nem tudtam mit tegyek így gyorsan elfutottam arra amelyik irányba ő ment. Nem éreztem az illatát, mert a frissen lehulló levél elnyomta.
Órák óta bolyongtam az erdőben hiába. Nem találom. Miattam ment el. Tönkre tettem annyi életet. Belláét, Ericét, Aliceét, Jasperét és a többiekét is. Nem álltam meg. Szaladtam ahogy csak tudtam. Nem mertem lelassítani. Féltem ha csak egy pillanatra is felhagyok a kereséssel akkor már túl késő lesz. Hirtelen egy alakba botlottam.
-Hát te meg mit csinálsz itt? -Kérdezte Eric.
-Vadászni indultam. -lesütött szemekkel tudtam neki válaszolni. Nem bírtam a szemébe nézni.
-Bocs, nem is ez a lényeg. Nem láttad Bellst? Úgy volt hogy itt találkozunk,de jó ideje itt kellene lennie. Nem tudom hol lehet. A telefonját ilyenkor nem viszi magával. Annyira aggódom miatta. -Kiolvastam a gondolataiból hogy nagyon félti.
Ha bármi baja lesz akkor én meghalok. Nem tudok nélküle élni. Megkell találnom. Nem engedhe…-Nem bírtam tovább önkínzó gondolatait.
-Miattam szökött el. -Hangosan és bűntudattal telve mondtam a szavakat.
-Micsoda? -Először nem hitt nekem , pedig saját fülével hallotta.
-Megcsókoltam, és bevallottam neki hogy szeretem és ő erre elrohant. Fájt neki hogy 20 évig hazudtam neki.
-Te szemétláda! Ha miattad bármi baja esik akkor én megöllek, Érted? -Nekem ugrott, jogosan, hisz Bella életéről volt szó, amit csak úgy félredobtam. Nem ellenkeztem, és úgy dobott a fának mint egy erőtlen és gyenge embert. Nyakamat közel szorította a kéreghez. Már készült volna hogy végezzen velem, mire Carlise és a többiek megjelentek. Leszedték rólam.
-Engedjétek el! Megbocsáthatatlan dolgot tettem! -Mondogattam mire,elengedték, de nem mozdult. Jasper megnyugtatta. Alice szomorú volt és közelebb lépett.
-Nemrég látomásom volt. Bella egy sziklánál van, de nem mozdul. Nagyon kimerült. Ha jól láttam akkor van a közelben egy vízesés.
-Akkor tudom merre van. -Kiáltott fel Eric. Minannyian utána eredtünk. Bella valóban ott volt. Ott feküdt mozdulatlanul és szinte élettelenül. Nem hallottam lélegzetvételét, de megnyugodtam, hisz neki nincs szüksége levegőre.. Odaléptem hozzá de Eric ellökött.
-Menj innen! Mindennek te vagy az okozója! Mindent te rontottál el! -Önkéntelenül is félre álltam, és néztem ahogy a karjaiba veszi. Emmet rögtön készségesen odament hogy segítsen, annak ellenére hogy nem nagy teher Bellst cipelni. Eric nem adta át senkinek sem. Csak arra utasított minket hogy nyissuk ki az ajtót ha beérünk a házba. Nem mert vele futni mert félt hogy valami baja esik. Bells hiába vámpír számomra és számára is csak egy törékeny ember lesz.Bennem végig a bűntudat ugrándozott. Miattam! Minden Miattam van. Bella egyszercsak kinyitotta a szemét, de még szinte kómában volt. Eric megállt és lefektette a földre.
-Kicsim jól vagy? -Kérdezte lágyan.
-Edward… én még mindig…még mindig szeretem Edwardot…-hangja elhalkult de Eric és én is tisztán hallottuk minden szavát. Eric gondolatai erősebbek lettek. Megküzdök érte. Szeretem, és nem hagyom hogy újra bántsd. Nem engedem, és ha kell akkor megöllek.Remélem hallottad! -Rámnézett majd felkapta Bellát és eltűntek a fák között. Felvitte Bellst a hálóba. Letette az ágyra majd felé hajolt.
-Remélem tudod, hogy szeretlek, és hogy ezért teszem mindezt. Felállt és kiugrott az ablakon. Leültem Bella mellé az ágyra, megfogtam a kezét.
-Ha felébredsz minden jobb lesz! Ígérem. -Olyan volt mintha hallana. Úgy éreztem az ígérem szónál elsírja magát. De nem mozdult.
X.Fejezet-Dönteni Fáj
(Bella szemszöge)
Éreztem ahogy cipelnek, aztán valami puha körbeölelt. Magamnál voltam, de nem bírtam és nem is kartam kinyitni a szemem. Nem mertem szembenézni a valósággal. Szeretem Ericet de Edwardot is. Valami suttogást hallottam aztán egy szellőt éreztem. Valaki elment.Mivel eléggé levoltam gyengülve, a hallásom romlott. Azt reméltem hogy Edward távozott. Egy hideg kéz fogta meg az enyémet. Szememet még mindig csukva tartottam. Ismét egy halk suttogás. Nem bírtam tovább hogy nem hallom tisztán a hangokat, így lassan megmutattam hogy még élek.Mikor tekintetem lassan felemeltem, más látvány fogadott mint amire valójában számítottam. Edward fogta a kezem és így fogadott:
-Azt hittem édes, hogy elveszítelek. -Úgy viselkedett mintha a barátnője lennék. Kihúztam a kezem a szorításából és a többiek felé fordultam.
-Eric? -Mindenki lesütötte a szemét s majd Edre néztek.
-Mikor hazahoztunk, a nevemet mondogattad és azt hogy szeretsz. Mindezt Eric előtt. Miután behozott eltűnt.
-Mit tettem? Megkell találnom! Beszélnem kell vele hogy elmagyarázzam a helyzetet. -Feláltam és kiugrottam volna az ablakon, amikor nagy meglepődésemre Rosalie megfogta a csuklómat.
-Bella! Majd én idehozom. Te most pihenj! Szükséged van rá. -Emmet mellé lépett és átkarolta. Ketten eltűntek a fák között. Alice és Jasper azt mondták hogy hoznak valami finomat, amit megihatok. Esme és Carlisle pedig tapintatosan közölték:
-Most magatokra hagyunk titeket. -Kisétáltak az ajtón és Edwardal már csak ketten voltunk. Kínos csend volt a szobában egy idejig, amíg nem vett elég bátorságot ahoz hogy belekezdjen.
-Tudom hogy mennyi fájdalmat okoztam neked, de szeretném tudatni veled hogy szeretlek. Te vagy az akire egész életemben és halálomban vágytam. Ha nem szeretsz akkor inkább..-Hangja elcsuklott.
-Nagyon sajnálom amit az erdőben mondtam, nem gondoltam komolyan.
-Semmi baj!Nem te tehetsz róla.
-Szeretlek! Annyira amennyire még senkit. De már nem tehetek mást. Nem bánthatok meg egy olyan lényt mint Eric. Őt is szeretem. Velem van amikor szügségem van rá. Remélem hogy egyszer megtalálod azt a személyt akivel boldogan élhetsz, akit feltétel nélkül el tudsz fogadni. De nekem vele kell maradnom. Ez az, ami mostmár a sorsom. Soha többé nem tartozhatsz hozzám. -Minden egyes mondat sebet ejtett, a már így is összetört szívemen. Mint a kegyelemdöfések, amik csak formalitásból érnek.Felnéztem rá, és elkeseredetséget láttam gyönyörű, mézédes szemeiben. Tudtam hogy fájdalmat okozok neki. Bár ne kelett volna kimondanom mindezt. Hirtelen kisétált az ajtón és én összeomlottam. Elvesztettem a szívem egy darabját, egy hatalmas darabját, ami nélkül megkell tanulnom élni. Tudtam hogy ez lesz életem egyik legnehezebb feladata…
Kopogás hallatszott.
-Szabad. -hangom halk volt de az ajtó kinyílt. Eric lépett be egy hatalmas vörösrózsa csokorral.
-Eric én annyira sajnálom…de -próbáltam mentegetőzni amikor észrevettem a rózsákat.Nem értettem miért van nála.
-Te egy csodálatos lény vagy és ha kell megküzdök érted. Mindent megteszek hogy velem maradj. -Lassan felém nyújtotta -Ezt neked hoztam, remélem tetszik.
-Persze,…. csak elkell mondanom,…. hogy szeretem Edwardot. -Megremegett a hangom.
-Tudom. De mindent megteszek hogy az a szörnyeteg lekopjon. Nem engedem hogy újra bántson. -Lassan átölelt és és megcsókolt. A rózsacsokor leesett a földre, és hirtelen valaki benyitott a szobába. Alice és Jasper jött be, kézenfogva, de szomorúan.
-Bella beszélhetnénk? -Kérdezte Jaz és kedvesével együtt leültek az ágyra.
-Akkor azt hiszem én most kimegyek. -Eric felvette a rózsákat a földről és az asztalra tette, majd vámpírgyorsasággal ugrott ki az ablakon. Alice és Jasper rám néztek és tudtam hogy valamit eltitkolnak, de nem tudtam mi lehet az.
-Valami baj van? -Hangomon lehetett hallani a félelmet. Alice és Jazz egymásra néztek-Mondjátok el mi történt!
-Még semmi de..-Jazz egyre elhalkult.
-De?? -A szót erőteljesebben ejtettem ki és már szinte ordítottam.
-Edward és Eric szeretnek téged. Mindketten elkövetnek mindent azért hogy velük maradj. És látomásom volt.-Jazz felém nyújtott egy üveget amiben vér volt.
-Ezt jobb ha megiszod.Igaz hogy nem kárpótolja a vadászatot, de legalább segít -Átadta majd újra szerelmére nézett.
-Köszönöm -Válaszoltam, de feszülten vártam Alice látomásának részleteit.
-Azt láttam hogy választás előtt állsz. Nem tudod eldönteni, hogy ki melett lehetsz boldog. Azt is láttam hogy Eric megtámadja Edet, aki nélküled nem akar élni. Eric megakarja ölni a bátyámat, de ezt nem hagyhatom. -Annyi minden foglalkoztatott. Eric komolyan képes lenne rá? Bántani azt akit szeretek? -Edward megfog halni ha itt marad. Kérlek, kérünk hogy beszélj vele, hogy menjen el. Csak rád hallgat. -Mindketten elszomorodtak, és tudtam hogy nincs más választásom. Meg kell tennem.Már magamban sokat gondolkoztam azon, hogy mi lesz ha Edwardot el kell engednem. Már megtettem, elmondtam neki hogy mit érzek, és azt is hogy nem lehetünk együtt. De most hogy Alice és Jasper közölték, hogy mi történhet, úgy érzem még közel sincs vége. Edwardnak el kell mennie, és még csak barátok sem lehetünk. Alicet sem láthatom többé, de megértem. Megértem, hogy félti a testvérét, ugyanúgy mint a családja többi tagja. Nem tehetem ezt sem velük, sem Ericcel, főleg nem Edwarddal. Önmarcangolásom közepette, rávettem magam, hogy mindent megteszek annak érdekében hogy Edward és én távol legyünk egymástól. Vagyis ezzel együtt távol tartsam Erictől.
XI.Fejezet-Újra együtt
(Bella szemszöge)
-Megígérem hogy beszélek vele. De most szeretnék egyedül lenni. -Miután egyedül maradtam a szobában, megpróbáltam és összeszedni magam. Lezuhanyoztam,átöltöztem és rendbeszedtem magam. Lesétáltam a lépcsőn, amikor megpillantottam Edwardot.
-Bella! Beszélnünk kell! -Közelebb lépett.
-Én is ezt akartam mondani. El kell menned innen! Nem tehetjük ez a többiekkel.
-Bella én szeretlek és harcolni fogok érted.
-Hát éppen ez az! Ez az amiért mindenki szenvedni fog. -Közelebb léptem hozzá és lehajtottam a fejem. Ed hideg kezével felemelte, majd mélyen a szemembe nézett.
-Hát őt választod? -Hangja lágy volt. De én nem tudtam megszólalni.
-Én..nem….nem…-Dadogtam és nem akartam hazudni. Mondhattam volna hogy igen, de akkor becsapnám. Abban a pillanatban jöttem rá hogy mit érzek Edward iránt. Tudtam hogy szeretem, jobban mint Ericet. De nem tudtam mennyivel jobban. Hirtelen rájöttem hogy Eric iránt táplált szerelmem akkora mint egy vízcsepp a hatalmas óceánhoz képest. Ő még mindig mozdulatlanul állt és a válaszomra várt.
-Tölts velem egy napot.Egy teljes napot amikor csak ketten vagyunk. Ha így lesz és tudom hogy boldog vagy akkor elmegyek. Nem okozok több fájdalmat.
-Nem tehetjük… ez nem fair.
-Az nem fair hogy elkell titkolnunk amit érzünk. Csak egy nap és megígérem hogy minden megváltozik.
-Edward….Sajnálom de a te ígéreted már nem jelent számomra semmit.Már nem. Emlékszel arra hogy mit ígértél a kórházban? És mégis.. -Hirtelen összerezdült. Soha nem láttam még ilyennek. Visszaemlékeztem Alicere és Jasperre. Emlékeztem arra amit mondtak. Ha nem hagyom el Edet akkor meghal.
-Rendben. De csak egy estét. Többet nem ígérhetek. -Boldogság futott benne végig amit én is éreztem mert a karjaiban tartott.
-Érted jövök 7-re. És tudd hogy Szeretlek. -Megfordult és elment. Csak bámultam utána. Vajon jól döntök? Ez az amit választanom kell? Annyi kérdés és ezekközül annyi a megválaszolatlan. Felmentem a szobába. Már 4 volt. 3 óra múlva találkozom vele. A másodpercek csak rohantak. Gyorsabban mint képzeltem volna.
(Edward szemszöge)
Hát itt a vég. Nemsokára elveszítem, de előtte vele tölthetem életem legszebb estéjét. Hazafutottam és összeszedtem egy pár dolgot. Kitaláltam hol legyen a tökéletes helyszín. Ahol csak mi ketten lehetünk. Befutottam az erdőbe. Megkerestem a vízesést. A díszitést egy zsákba rejtettem nehogy elázzon. Amint befutottam a vízesés mögötti barlankba, ami pont olyan volt amilyennek képzeltem. Terítettem le takarót, és tettem le párnákat. Gyújtottam gyertyákat is. Törölközőket is hoztam hogy ne legyen vizes. Minden másodperc egy örökkévalóság volt. Alig vártam hogy újra láthassam. De nem akartam hogy gyorsabban teljenek a pillanatok, mert akkor hamarabb elveszítem…
Eljött az idő. Nemsokára 7 óra. Már majdnem sötétedett. Kiléptem a barlangból és futottam szerelmemhez. Megpillantottam az ablakát. Felugrottam az erkélyre és bekopogtam. Bella olyan gyönyörű volt. Barna haja szabadon feküdt hófehér vállain. Szemében ugyanazt a fényt láttam mint 20 éve. Szavaim szinte nem akarták elhagyni a torkomat. Nem akartam megtörni ezt a csodás pillanatot, de megkelett.
(Bella szemszöge)
Edward ott állt az erkélyemen és rám várt. Lassan odasétáltam és kinyitottam az ajtót. Elképesztő volt. Fehér bőrén megcsillantak a nap utolsó sugarai. Mintha ő is minket siratott volna. Szótlan áldogálásunkat ő törte meg:
-Gyönyörű vagy! -Kinyújtotta kezét felém, és én akaratlanul is elfogadtam.
-Akárcsak te. -Válaszoltam könnyeden, bár elveszve a tekintetében.
-Hunyd be a szemed! -Lágy hangja a legszebb időszakot elevenítette fel bennem.- Bízz bennem most utoljára.
-Bízom benned. -Hangom nem remegett, tudtam mit akarok. Őt. Mindig is őt akartam, csak féltem beismerni. Szemeim megadták magukat és lecsukódtak. Hátulról két erős kar tartott. Az izmok és a hideg már ismerős volt. Azok a karok tartottak akik között a legnagyobb biztonságban éreztem magam. Óvatosan felvett a hátára. Nem volt kedvem ellenkezni. Olyan jó volt vele. Átsuhantunk az erdőn. Ismerős illatokat véltem felfedezni. Rózsák voltak. Hirtelen megállt de nem nyitottam ki a szemem.
-Ne félj! -Suttogta. A hideg végigfutott rajtam. Rájöttem hogy vízközelben vagyunk. Letett majd szembefordított magával.
-Kinyithatod a szemed. -Lágyan közelebb húzott. Belefurtam fejemet a melkasába. Óvatosan elfordítottam a fejem hogy megnézzem hol is vagyok. A látvány magáért beszélt.
XII.Fejezet-Utolsó éjszaka
(Bella szemszöge)
A látvány magáért beszélt. Egy hatalmas takaró volt a földre terítve, amin puha párnák sorakoztak. Mindenhol rózsaszirom és gyertya. Mindent átjárt Edward mámorító illata. Újra magához húzott, én pedig nyaka köré fontam a karjaimat. Felkapott és körbeforgott velem a gyertyák között.
-Annyira örülök hogy velem vagy. -Letett majd mélyen a szemembe nézett.
-Én is örülök, de tudod hogy….
-Igen tudom -Válaszolta.- De a ma este csak a miénk. Kérlek gondoljunk csak egymásra. Szeretném ha ez lenne a legboldogabb éjszakád.- Kezével végigsimította az arcomat. Megállt, és az államat maga felé húzta. Ajkai megérintették az enyémet. Kezeit lecsúsztatta a derekamra és szorosan átölelt. Hirtelen a földön találtuk magunkat. Mikor elvette száját az enyémről,mindketten vadul ziháltunk. Karjaival a melkasára vont. Fejemet a vállára hajtottam, míg kezeimet nemdobogó szíve felé helyeztem. Átkarolt.
-Szeretlek Bella! Te vagy számomra a remény. -fülembe ezeket a szavakat suttogta miközbe ujjaival végigsimította a gerincem vonalát. Olyan tökéletes pillanat volt. Annyira gyönyörű.
-Én is szeretlek. -Beletúrtam bronzos hajába.
-Mit szeretnél csinálni? -Kérdezte várakozóan.
-Veled lenni. -Susogtam.
-Táncolnál velem? Utoljára? -Nem tudtam elutasítani.
-Utoljára! -Óvatosan felkeltünk és táncolni kezdtünk. Ő egy dalt dúdolgatott hogy legyen zenei alá festés is. Minden tökéletes. Az egész eddigi életemet odaadtam volna ezért az egy estéért. Mikor befejeztük a táncot egy dobozt húzott elő az egyik párna alól.
-Emlékezz rám! -Átadta a dobozt. Remegve nyitottam ki. Egy nyaklánc volt benne. Rajta egy gyönyörű könycsepp alakú medál. Kinyitottam. Benne ez ált: Örökké szeretlek.
Edward nyakába ugrottam. Leestünk a párnákra. Melkasára feküdtem.
-Bár megállíthatnánk az időt. -Ajkait a homlokomra tette.
-Szeretnél belelátni a gondolataimba? -Kérdeztem.
-Ez lenne számomra az egyik legszebb ajándék. -Hangja halk, de magabiztos volt.
Pajzsomat óvatosan kiterjesztettem rá, és felidéztem minden boldog pillanatot amit vele töltöttem. Minden egyes szavára tisztán emlékeztem. Emlékeztem az első csókra, vagy amikor megmentett. Amikor először megláttam. Visszatértünk a jelenbe.
-Köszönöm -Súgta a fülembe.
Éreztem ahogy kezei a felsőm alá csúsznak. Óvatosan kigomboltam az ingjét. A csillagok visszatükröződtek a vízesésen, aztán rajtunk.
-Az utolsó éjszaka. -suttogta.
(Edward szemszöge)
Bella a fejét a melkasomra hajtotta. Nem akartam elengedni, de fejét elfordította hogy lássa a helyet ahová hoztam. Láttam hogy boldog így felkaptam és körbeforogtam vele a gyertyák körül.
-Annyira örülök hogy velem vagy. -Súgtam neki, és hagytam hogy újra lábra álljon.
-Én is örülök de tudod hogy…
-De a ma este csak a miénk. Kérlek gondoljunk csak egymásra. Szeretném ha ez lenne a legboldogabb éjszakád..-Most igazán nem akartam ezekről hallani. Csak arra vágytam hogy vele legyek. Végigsimítottam az arcát. Megcsókoltam és magamhoz szorítottam. Bár örökre velemmaradhatna.Lehúztam őt a takaróra. Közelebb vontam, majd fejét a vállamra tette. Hideg keze égette a szívemet. Úgy éreztem újra élek. Vele megvan mindenem.
-Szeretlek Bella! Te vagy számomra a remény. -Nem tudtam magamban tartani a gondolataimat. Ujjaimat lassan végighúztam a gerincén.
-Én is szeretlek. -Annyira örültem hogy ezt mondja. Azt akartam hogy boldog legyen.
-Mit szeretnél csinálni? -Mindent megakartam neki adni.
-Veled lenni.-Bells olyan tökéletes és ezek a szavak a szájából furák voltak. Nem tudtam elhinni hogy egy ilyen tökély szeret.
-Táncolnál velem? Utoljára? -Féltem hogy nem-et mond, de végül beleegyezett. Elkezdtem dúdolgatni egy dalt, hogy minden tökéletes legyen. Mikor befejeztük a táncot, eszembe jutott hogy van egy ajándékom a számára. Odaléptem a párnákhoz, és elővettem egy kis dobozt.
-Emlékezz rám! -Reméltem hogy nem utasítja el a meglepetést. Kezei remegtek miközben kinyitotta a dobozt. Úgy láttam örül neki. Hirtelen nyakamba ugrott és visszaestünk a párnákra. Éreztem hogy tetszik neki.
-Bár megállíthatnánk az időt. -hideg ajkaimat homlokára tettem.
-Szeretnél belelátni a gondolataimba? -Meg is feledkeztem hogy ha megengedi akkor együtt élvezhetjük gyönyörű gondolatait. Az ismeretlen megrémített. Attól féltem hogy azt látom a gondolataiba hogy gyűlöl.
-Ez lenne számomra az egyik legszebb ajándék. -Annak ellenére hogy magabiztosnak tűntem rengetek bizonytalanság motoszkált bennem. Éreztem ahogy a pajzsa körülöleli a testem.
A legszebb dolgokra gondolt amiket együtt éltünk át. Mikor az első csókunkra gondolt, nem tudtam magamat türtőztetni. Kezemet a felsője és a bőre közé csúsztattam. Gondolataiból kiolvastam hogy mire készül. Kigombolta az ingemet és már csak egy mondatot tudtam kiejteni:
-Az utolsó éjszaka
XIII.Fejezet-Búcsúzás
(Bella szemszöge)
A nap felkelő sugarai megcsillantak a bűrünkön. Edward karjaiban tartott. Olyan jó volt hogy nem kelett féltenie.
-Felkelt a nap. Reggel van. -Hangja szomorú volt.
-Még nem. Van még egy kis időnk. -Edward felült és felvette a ruháit. A barlang most is gyönyörű volt. A gyertyák leégtek. Az egyik rózsaszirom alatt Edward megtalálta a nyakláncot, amit este elejtettünk. A hátamhoz lépett és a nyakamba tette.
-Vissza kell menned! Nekem pedig el kell mennem. -Nem nézett rám. Én sem mertem rá nézni mert féltem hogy nem tudom elengedni. A ruháim felé nyúltam. Felöltöztem. Edward szótlanul állt a kijárat előtt. Lassan odamentem hozzá és a kezemet a vállára tettem. Megfordult és megölelt.
-Annyira szeretlek!
-Én is téged. -hosszú pillanatokig álltunk úgy. -Hát itt a vége? -Rámnézett de elfordultam. Nem akartam szembenézni a döntésemmel.
-Nem kell hogy ez legyen a vége. Bármikor számíthatsz rám. -Visszafordította az arcomat, majd ismét megcsókolt.
-Induljunk. -Megfogtam a kezét és gyorsan átszaladtunk a vízesésen. Nem vámpítempóval haladtunk. Nem akartuk elengedni egymást. Megláttuk a házat. Nekidőltem egy fának és Ed közelebb lépett.
-Vigyázz magadra….és Szeretlek -A szívem összeszorult.
-Én is téged. -Újra megcsókolt és tudtuk hogy ez az utolsó. Itt mindennek vége. Elvesztjük az életünket. Eltoltam magamtól.
-Edward ígérj meg valamit! -Szemébe néztem és tudtam hogy megígéri bármi is legyen.-Találd meg azt a lányt akivel boldog lehetsz! Ne várj rám.
-Bella…ezt nem….-Nem gondolta volna hogy ezt kérem tőle.
-Kérlek! -Már nem tudott mást mondani.
-Ígérd meg hogy te is boldog leszel.
-Ígérem. -Mecsókoltam,de mire kinyitottam a szemem már nem volt ott senki. Eltűnt.
Már most annyira fáj. Rosszabb mint 20 éve mert tudom hogy szeret. Lecsúsztam a fa törzsén és leültem a levelek közé. Egy kis ideje már ott ültem amikor egy ismerős hangot hallottam meg. Eric megpillantott, majd odaszaladt.
-Istenem! Bella! Jól vagy? -Hangján lehetett hallani hogy aggódott.
-Persze jól vagyok csak…
-Most inkább ne beszélj. Gyere! -Felém nyújtotta a karjait és besegített a házba…
(Edward szemszöge)
Hát ennyi volt. Soha többé nem lehetek vele. Miért kell enyit szenvednem?? Mit tettem? A házunk felé tartottam. Az ajtónál Alice állt.
-Annyira örülök hogy itt vagy! -Nyakamba ugrott és vidáman sikítozott.
-Finoman eltoltam, és lassú lomha léptekkel tartottam a szobám felé.
-Bella hol van? Láttalak vele egy látomásban. Miért nem jött el veled? -Nem bírtam tovább
-Elhagytam Bellát! -Megtettem azt amit még eddig sohasem . Olyan erővel kiáltottam Alicere hogy mindenki lejött. Carlisle és Esme kiléptek a konyhából, Rosalie és Emmet az emeletről rohantak le, majd megérkezett Jasper is.
-Mi történt? -Kérdezte Esme
-Edward én annyira sajnálom…-Alice közelebb lépett. Én is odamentem és megöleltem.
-Én is sajnálom hogy kiabáltam veled. -A többiek érdeklődve nézték a jelenetet amit hugommal csináltunk. Gondolataikból, aggodalmat, szeretetet és kíváncsiságot olvastam ki.
-Valaki beavatna minket is? -Kérdezte Rosalie. Jasper közelebb lépett és ő is megölelt. Az érzelmeimből rájött hogy Bellát soha többé nem láthatom. Mind hárman szótlanul álltunk.
-Valaki mondja el hogy mi történt! -Emmet utálta ha valamiből kihagyják. Alice rám nézett és gondolataiban azt kérdezte: Elmondjam? Kérdésére egy bólintással válaszoltam.
-Jobb lesz ha leültök.-Mindenki helyet foglalt a kanapén és én az ablakhoz léptem.
-Láttam ahogy Edward meghal, mert Belláért küzd. Jasperrel elmondtuk Bellának, aki úgy látta jónak, ha soha többé nem találkoznak Eddel- Alice beszámolója alatt mindenki tátott szájjal figyelt.-Ma este Bella és Edward elszöktek és azt hittem hogy Bella mégis ő választja. -Hangja elhalkult.-De sajnos nem. Ezért kiabált velem Edward. -Hugom lenézett a földre és nem emelte fel. Carlisle felált és hozzám lépett.
-Talán az lenne a legjobb ha most elköltöznénk Alaszkába. -Kezét a vállamra tette, de én csak bámultam az esőt. Néztem ahogyan az esőcseppek legurulnak a fák levelein. Néztem ahogy a pókhállók csillognak az esőtöl. De minden Bellára emlékeztetett. A levelekről lecsöpögött a víz, és arra gondoltam hogy Bellsnek pont így folyt le az arcáról a víz mikor a barlangban voltunk. A pókhállók tökéletetsek és fényesek voltak. Akárcsak ő. Tökéletes. Amint ezeket a szavakat ismételtem eldöntöttem hogy az lesz a legjobb ha Alaszkába megyünk.
-Igen. Tényleg az lesz a legjob. -Carlisle felé fordultam, majd a családom többi tagjára néztem.
-Mi most elmegyünk pakolni. -Suttogta Esme. Megölelt és gondolataiban éreztem hogy félt.
-Én elmegyek vadászni. -Nem akartam a szemükbe nézni.
-Vigyázz magadra! -Mindenki elhagyta a nappalit én pedig belevetettem magam az erdőbe. Akkor még nem tudtam hogy talán most látom őket utoljára…
XIV. Fejezet-Nem szívesen látott vendégek
(Edward szemszöge)
Kiugrottam a nyitott ablakon és bevetettem magam az erdőbe. Elrejtőztem, hogy meglepjem az áldozatot, de nem nagyon érdekelt a vadászat. Gondolataim vették át az irányítást. Nem lélegeztem, nem éreztem a vad illatát.Még a levegővétel is fájdalmas vol nélküle. Egyedül csak Bellára gondoltam. Vajon boldog lesz? Eltud felejteni? És én őt? Megtalálom azt aki eltudja velem feledtetni. Gondolataimra azonnal választ kaptam. Ericcel boldog lesz. Eltud felejteni egy ilyen szörnyet mint én. De én őt sohasem. Soha nem találom meg azt aki kitudja verni a fejemből őt. A külvilág megszűnt, és nem figyeltem semmire. Újra a karjaimban akartam tartani, megcsókolni, megölelni, érezni varázslatos illatát. Hirtelen új vámpír illatokat éreztem, de nem törődtem velük. Nem érdekelt semmi csak ő és én. Új gondolatok törtek be az élmémbe. Ismeretlen és gonosz. Nem hagyták abba, nem szűntek meg. Megfordultam és szólni akartam hogy: Fejezzék be!
De akkor végre abbahagyták. Megszűntek a gonosz gondolatok, a zaj, az illatok. Minden. Nyugalom vett körbe, és semmit sem éreztem utána.Erőtlenül zuhantam a föld felé, de nem zavart. Örültem hogy így van. Lehunytam a szememet, de akkor egy hideg kezet éreztem az arcomon.
-Még hall! -Suttogta valaki.
-Szedjétek össze! Jared te tartsd továbra is így! -Felnéztem és 4 ismeretlen vámpír bámult rám gúnyosan. Újra lecsukódott a szemem és egy nyirkos, hideg és sötét helyen tértem magamhoz…
Mikor kinyitottam a szemem 4 vámpír állt előttem.
-Ügyes voltál Jared! -Egy magas férfi nézett rám.
-Üdvözlünk Edward! Én Adam vagyok ő a feleségem Amelia ők pedig a gyermekeink Opheli és Jared. Mi a Webber család vagyunk. -Gondolataikban valami egyesség járt, de annyira furán éreztem magam, hogy nem tudtam pontosan olvasni az elméjükből.
-Ti Eric..?
-Igen! Mi Eric családja vagyunk, vagyis voltunk. -Próbáltam kiszabadulni de pokoli erős láncok tartottak.
-Bizonyára szeretnéd tudni miért raboltunk el..-Egy körülbelül 15 éves lány lépett hozzám. Fiatal kora ellenére szemében annyi düh és szomorúság látszott amit egy 200 éves vámpír sem bírna el.
-Persze hogy szeretném tudni. -Hangom már majdnem fenyegető volt.
-Tudod Miután Bella és Eric megismerkedtek, Eric mindent feladott Belláért. Leszokott az embervérről. Azt hittük hogy majd ha beáll a Volturihoz, akkor segít nekünk, hogy mi legyünk a vezetők, de aztán jött az a senki és mindent elronott.
-Ne beszéljetek így Belláról! Sokkal jobb lény, mint amilyenek ti valaha is lehettek. -Rájuknéztem de tudtam hogy még van mondanivalójuk.
-Szóval Eric kilépett a Volturiból Belláért, feladta az elveit, de a mi álmainkat is. Szóval ezért most te fizetsz! Lépj be hozzánk! Ölj embereket! Győzzük le a Volturit, és minden a miénk lesz.-Gondolkodás nélkül válaszoltam
-Soha. -
-Hát ha így, akkor így. Van más módunk is hogy meggyőzzünk.-Ekkor Jared gondolataiból fura dolgokat olvastam: Úgy is csatlakozol különben Bellának nagy baja fog esni.
-Ha bántani meritek Bellát akkor megöllek titeket. -Ordítottam és csavargattam a láncokat mindhiába.
-Nem látom hogy a helyzet magaslatán lennél Edward- Mondta gúnyosan Amelia
Nemsokára visszatérünk, de akkor már 5-en. Egy gonosz mosoly volt amit utoljára láttam belőlük. Ha Bellának bármi baja esik azt én nem élem túl. Egyedül maradtam és csak reménykedni tudtam hogy nem sikerül elkapniuk őt….
(Bella szemszöge)
Amint beértünk leültem a kanapéra. Eric végig fogta a kezem. Lehajtottam a fejem, mert nem tudtam a szemébe nézni. Nem csaphatom be. Nem mondhatom neki hogy jobban szeretem mint bárkit a világon, mert ez nem igaz. Edwardnál nem fogok senkit jobban szeretni, soha. De erre csak most jöttem rá, de már nincs mit tenni. Ha őt választom akkor meghal. Nem kockáztathatom az ő és családja életét. Nem lehet. Nem tehetem velük. Ők mind annyira jók voltak hozzám. Lányukként és testvérükként szeretnek. De hazudni sem tudok. Bár szembe tudnék nézni Ericcel, de nem megy. Annyi embert kelett becsapnom. Apu anyu Phil és a barátaim, Jacob és a többiek. Mennyi ideig kelett a vérfarkasoknak is hazudnom. Ez így nem mehet tovább. Nem csaphatok be mostmár senkit. Vettem egy mély levegőt és összeszedtem a gondolataimat.
-Este Edwardal voltam! -Szinte beleremegtek a falak a mondatba. Eric egy ideig szótlanul bámult maga elé.-Nagyon sajnálom. -Már rég sírtam volna ha lehetne. Visszahúzta a kezét és nem szólalt meg. Csendben ültem a kanapén, míg ő az ajtóhoz lépett. Visszafordult és megtörte a csendet.
-Mennyire szereted? Kérlek mond el az igazat bármennyire is fájni fog nekem.-Elém állt, majd legugolt.
-Őt szeretem a legjobban a világon. -Tekintetem még mindig a padlón volt.
-Tudod, hogy nem nagyon bízom bennük de….-Kezét a combomra tette, majd megszorította a kezemet.-de az a lényeg hogy boldog legyél. -Egyik kezét az állam alá csúsztatta és felemelte a fejemet
-Én annyira sajnálom…-Nem érdemeltem meg, hogy ilyen kedves legyen velem. Jobb lett volna ha ordít.
-Nem kell sajnálnod semmit. De most mennj! -Felállt és az ajtóhoz lépett.
-Micsoda? -Meglepődtem ettől a mondatától.
-Menj! Keresd meg, mielőtt túl késő! Ne engedd el soha! -Kinyitotta az ajtót-Én addig összepakolok és visszaköltözöm a családomhoz. Most ez lesz a legjobb.
-Biztos? -Nem hittem hogy ennyire szeret.
-Biztos. -Megöleltem és ő visszaölelt.
-Szeretlek. -suttogtam.
-Én is téged. Vigyázz magadra! -Elengedtem, majd befutottam az erdőbe.
Körülbelül 10 perce bolyongtam, amikor ismerős szagokat éreztem. A Webber család. De mit keresnek itt? Amint felettem magamnak ezt a kérdést 4 vámpír vett körül.
-Örülünk hogy újra láthatunk! -Adam lépett közelebb.
-Ti meg hogy…-Hitetlenkedtem, és nem hittem el hogy Eric családja itt van.
-Hogy kerülünk ide? -Fejezte be a mondatot Opheli.
-Csak jöttünk titeket meglátogatni. -Válaszolta vigyorogva Jared.
-Te semmit sem változtál. -Amelia átölelt. Úgy éreztem hogy titkol valamit. Bár ezt hamar kivertem a fejemből, hisz ők soha sem bántanának senkit…
XV.Fejezet-Felajánlás
(Bella szemszöge)
-Mutatni szeretnénk neked valamit! -Amelia kecsesen elém lépett és kérlelni kezdett.-Nem tart sokáig.-
-Talán..nem ….a legmegfelelőbb…-Dadogtam, hisz nem tudták hogy én meg Eric már nem vagyunk együtt.-Rendben de komolyan nincs sok időm.-Opheli mögém lépett és egy kicsit előre segített. Hamar átszeltük az egész erdőt. A fák illata nagyon jó volt, de hirtelen egy új és ismerős illatot éreztem.
-Hiszen ez..Edward.-Hangom elhalkult, és mire észbe kaptam, már egy barlangban voltam.
-Ez Edward.-Mindannyian elálltak előlem és ott volt Ed, kikötözve és kicsit kábultan , de ott volt.
-Istenem Edward! Jól vagy? -Odaszaladtam és hideg kezemet az arcára tettem.
-Bella….Ők! -Nézett a hátamnál állókra. Feléjük fordultam.
-Ti találtatok rá? De miért van kikötözve? -Próbáltam kiszabadítani de a lánc túl erős volt.
-Hát még mindig nem érted? -Adam hangja gúnyos volt.-Mi tettük ezt vele!-Meglepődésem kiült falfehér arcomra és kezeim lecsúsztak a láncról.
-De mégis…miért?
-Mert elvetted tőlünk azt akivel megszerezhettük volna a hatalmat. Mindent elrontottál. Mindent te tettél tönkre.-Opheli ordított míg Jared vállára tette a kezét és megnyugtatta a hugát.
-Most mindent elveszünk tőled! -A halott szívem darabokra hullott. Visszaemlékeztem arra amit Eric mondott. Nem veszítem el Ericet a semmiért. Megmentem Edwardot.
-Bella neee! -Edward már jobban nézett ki, de nem érdekelt a kérése. Nekiugrottam Adamnak. Jared és Amelia próbáltak róla leszedni. Am nekivágott egy sziklának. Mire kinyitottam a szemem már Jared is ott volt. Megemelt a nyakamnál fogva, én pedig elrugtam magamtól mire ő a földre zuhant. Am már megint a közelembe férkőzött. Karjaimat hátra csavarta és Adammal együtt lefogtak. Opheli közben tüzet gyújtott. Már tudtam mi következik.
(Edward szemszöge)
Láttam ahogy Bella miattam küzd. Opheli gondolatai sötétek és gyűlölettel telik voltak.
Ha nem csatlakozol akkor megöljük! Válassz! Az ő élete vagy a tiéd!-Nem hagyhatom hogy miattam bántsák ezt a gyönyörű nőt. Nem tehetem. Ophi tüzet gyújtott, így meggyorsította a gondolkodásomat. De nem kelett hisz mindent feladnék Bellsért.
-Beleeggyezem! -Hangom betöltött mindent.
-Edward ne! -Bella próbált kiszabadulni az őt szorító karok fogságából.
-Engedjétek el!-Rájuk néztem de nem csináltak semmit. Bells felemelte a tekintetét és hangok nélkül formázta gyönyörű ajkára a szavakat: Ne tedd!-Hiába nem akartam neki fájdalmat okozni, megtörtént, de az nem volt mindegy hogy mennyire fog neki fájni.
-Engedjétek el, és beleeggyezem! -Mind elengedték szerelmemet aki rögtön hozzám rohant.
-Edward nem teheted! Nem csinálhatod ezt a családoddal! Gondolj rájuk! Gondolj azokra akik szeretnek és akiket szeretsz.
-Gondolok rájuk és éppen ezért teszem. Te vagy a mindenem! Már nincs értelme élnem ha nem élsz. -Szemébe néztem és ha a láncok nem tartottak volna vissza, magamhoz öleltem és megcsókoltam volna.
-És a többiek? Carlise? Esme? És a testvéreid? -Arcomat két bársonyos keze közé fogta.
-Ők megértik hogy nélküled nem tudok élni. De mond meg nekik hogy szeretem őket, és téged is.
-Edward kérlek….
-Na elég! -Jared megfogta Bells karját és erőszakosan a falnak szorította.
-Engedd el te rohadék! -Ordítottam ahogy csak a torkomon kifért.
-Előbb tedd le az esküt. -Adam előre lépett és rám szegezte a tekintetét.
-Milyen eskü?? -Bella szinte csak suttogta, mert a szorítás miatt nem jöttek ki a szavak a száján.
-Amivel csatlakozik hozzánk Edward! -Fordult az angyalom felé Adam.
-Megteszek bármit csak ne bántsátok! -Bella nyaka újra szabad volt, anélkül hogy bármi is bántaná. Nyakához kapott de a szorítás ellenére minden porcikája olyan színű volt mint a frissen hullott hó.
-Mégis miről szól az eskü? -Kérdezte Bella és újra felém vette az irányt, de Ophi megállította, de kedvesebben mint a bátyja.
-Edwardnak meg kell ölnie egy embert. Az áldozat vérét meg kell innia az utolsó cseppig. És neked ezt végig kell nézned.- Bella elé lépett és egy hajtincset simított el a válláról, mire ő undorodva elhúzódott és csak akkor többentünk rá az eskü tartalmára.
-Ne kérlek Ed ne tedd! -Szinte sikítozott.
-Sajnálom Bella!.....Megteszem! -A láncok legördültek a kezemről és újra szabad lehettem.
-Jared és Ophi! Szerezzetek neki egy embert! -Mindegyikük gondolatában ott volt, hogy Bella mennyire fog szenvedni ha megteszem. Mennyire gyűlölni fog. Ez erősítette az én bánatomat is. Bellshez sétáltam és kezemet az álla alá csúsztattam. És megtörtént amit nem akartam. Elhúzta a fejét, és ugyanolyan undorral és utálattal viseltetett irántam mint egy gyilkos iránt. Minden lépése, minden lélegzetvétele fájt. De tudtam hogy később jobb lesz neki. És bíztam benne hogy egyszer megérti miért teszem ezt.
XVI.Fejezet-Áldozat
(Bella szemszöge)
Edward leült az egyik sziklához. Ameli és Adam pedig hátatfordítva beszélgettek valamiről amiből csak töredékeket hallottam. Mégis hogy intézzük el? …Talán ha ott hagynánk…Visszavisszük.
Hiába vagyok kíváncsi a továbbiakra, mit sem foglalkoztam a beszélgetésükkel, bár hallottam benne a nevemet. Ed fel sem nézett. Annyira fájt hogy így bántam vele.
-Edward! -Ránéztem és ő lassan felemelte a fejét.
-Annyira sajnálom! -Tudtam hogy mindent értem tesz, de az a gondolat hogy egy emberi életnek nemsokára vége lesz, épp miattam és hogy éppen Ed veszi el tőle , megrémített.
-Megígérem hogy kihozlak! -Közelebb mentem volna, de akkor már Ameli ott is állt.
-Csak szeretnéd! -Kezével hátrébb tolt…
Kis idő elteltével minden elkezdődött. Hirtelen megéreztem egy emberi illatot. Ismerős és fiatal. Még messze volt, mert Jared és Ophi nem vámpírsebességgel közeledtek. Minél tovább akarták húzni a kínzó pillanatokat az emberrel és velünk kapcsolatban is.
-Hagy menjek oda Bellához! -Edward a másik két vámpírra nézett, de ők még mindig nem hagyták abba a beszélgetést.
-Kérlek! -Hangom halk volt, és reménykedtem, hogy megengedik.
-Csak 5 perc. -Szólt oda Ad. Edward a lehető leggyorsabban leült mellém és megfogta a kezem.
-Ígérd meg hogy nem avatkozol bele, bármi is lesz! -Kérlelő szemei szinte égettek, hideg bőrével ellentétben.
-Azt nem tehetem…azt nem….-Kezét a vállamra csúsztatta és szembefordított magával.
-Ha bárki is megöl téged akkor semmi értelme nincs az áldozatomnak. -Tudtam hogy igent kell mondanom, de nem ment.
-És az akiket megkell majd ölnöd? -Hitetlenkedtem.
-Bárkit megölök hogy te életben maradj! -Bár ez a mondat kicsit rémisztő volt, de tisztán kitudtam belőle venni hogy nagyon szeret, és hogy mindent megtenne értem, mert én vagyok neki a legfontosabb személy a világon.
-Megígérem hogy nem lesz bajom. Soha! -Megnyugodott és arca egyre közelebb volt. Hideg ajkai szinte hívoggattak. Nem tudtam ellenállni nekik még akkor sem, ha nemsokára emberi vér fog hozzájuk tapadni. Magamhoz szorítottam és ő karjait a derekam köré fonta. Nem lesz bajom, mert ő vigyázz rám, és nem hagyom, csak úgy elmenjen, és embereket öldössön.
-Fújj. Szóval te meg Eric már nem? -Kérdezte Am.
-Már nem. -Válaszoltam egyszerűen, de éreztem Edward bűntudatát. Éreztem, hogy magát okolja. Hogy azt hiszi mindenről ő tehet. Hogy elveszítettem Ericet a semmiért. Kezét az ölembe húztam és kinyitottam az összeszorított markát. Fehér, jéghideg bőre mindig megigézett. Tenyerét a nemdobogó szívem felé tettem.
-Nem a te hibád! -Erre elfordította a fejét. -Te mindig megtudtad dobogtatni a szívem, akár emberként akár így. Bármi lesz, nem hagylak el. -Tudtam hogy ő is szeret. Egymás szemébe néztünk majd láttam ahogy vámpír érzékei a felszínre törnek.
(Edward szemszöge)
Megérkezett az áldozatom. Az aki miattam fog meghalni. Elengedtem Bella kezét hogy ne tartson vissza.
-Könnyű lesz a dolgod Ed. -Vigyorgott Ophi majd oldalra lépett. Megláttam Jaredet egy kisgyerekkel a karjában. Közelebb mentem és elsimítottam a takarót. Ugyanaz a kisfiú volt aki az árvaházban megkért, hogy olvassak neki. Ekkor döbbentem rá, hogy őt kell megölnöm. A kisfiú kiugrott a vámpírkarok közül és Bellához szaladt.
-Bella! Bella! -Fejét szerelmem felsőjébe fúrta és karjaival a csípőjét szorította. Bells szintén átkarolta.
-Miért pont őt? Miért pont egy gyereket? -Ordított és már sírt is, csak könnyek nélkül. Bells legugolt és a kisfiú vállára tette a kezét.
-Ne sírj kicsim! -A fiúcska szemeiből könny szökött ki.-Nem lesz semmi baj.-Ennél a mondatnál Bella elfordította a fejét.
-Ne húzzuk az időt! -Bellát Jared húzta magához, kezeit hátrafogta, hogy ne tudjon megzavarni.
-Kezd el Edward! -Ordított Ad.
-Edward nee! -Bella sírása a szívemet darabokra törte. Olyan gyereket kell megölnöm akit szeret. Akit fia ként szeret. Akinek az anyja lehetne.
-Edward Tedd meg!
-Kérlek ne!
-Ha nem teszed meg Bella meghal!
-Nem számít, ő még csak egy gyerek.
-Tedd meg! -A kiabálások az őrületbe kergettek és csak arra eszméltem fel, hogy fogaim már a kisfiú erei közt kutakodnak az isteni nedűért. Bella ordítása áthatolt a barlang falain. Ekkor Jared bevetette képességét, és Bells a föld felé zuhant. Elkaptam a fogaimat az ütőerektől.
-Azt mondtátok nem esik baja! -Ordítottam a többiekere.
-Te csak foglalkozz a gyerekkel!
-Már meghalt. -Válaszoltam Ophinak.
-Bellát kivisszük az erdőbe és ott hagyjuk! Így nem fogja tudni, hogy hol vagyunk. De most mennünk kell. -Feláltam és ott hagytam a hullát. Annyira rosz volt ránézni, de Bella az első. Adam felvette Bellst, és elindult kifelé.
-Majd én viszem!-Ajánlottam fel.
-Azt már nem! Még nem bízunk benned annyira. -Percek múlva már egy tisztáson voltunk. Adam letette szerelmemet a földre, majd Jared visszavonta a képességét. Odaléptem hozzá és megpusziltam a homlokát.
-Örökké szeretlek! -Suttogtam neki,és elsimítottam egy hajszálat az arcából.
-Indulnunk kell! -Szólt közbe Ameli. Feláltam és elsuhantam az új "családom" társaságában.
XVII.Fejezet-Látomások
(Eric szemszöge)
Bella kilépett az ajtón és úgy éreztem mindent elveszítek. Minden ami eddig megszokott és természetes volt, az már nem létezik. Felszaladtam a szobánkba és kinyitottam a szekrényt. Bella illata átjárta az egész szobát, ami még nehezebbé tette az egészet. Bár engem választana…Bár én lennék az igazi….Akiben mindent megtalált…Akivel a legboldogabb..Összepakoltam a ruháimat és leültem a nappaliba. Nem tudok úgy elmenni hogy még egyszer utoljára ne öleljem meg. Csak hogy mégegyszer magamhozszoríthassam. Annyi ideig ültem ott, de semmi. Gyorsan felszaladtam a tetőrérre. Nemrég még itt táncoltunk. Annyi időt kaptam a vámpírléttől. De nekem nem kell. Csak arra vágyom hogy azt a pillanatot éljem újra. Hogy úgy legyen minden. Minden. Egy rózsa volt a földön. Felemeltem és akkor az egyik szirma lehullott. Elvesztette a reményt. Innen már nincs visszaút. Új nem lesz a helyében, de még így is vörös. Még így sem vesztett el mindent. Ott van neki a többi is, de az tény hogy a legszebb hagyta el. A legszebbtől szabadult meg, de van még aki mellette áll. A rózsa magamra emlékeztetett. Bella elhagyott, és vele a remény is. De mivan a többi szirommal? Mindegyiken a családom arca körvonalazódott ki. Mióta nem láttam már őket. Vajon hogy lehet Amelia Adam, Ophelia és Jared? Vajon boldogok? Feladtam mindent. Segítenem kelett volna nekik, de mindent feladtam Belláért. Talán újra csatlakozhatom hozzájuk, és megtudom őket tanítani a vega életmódra. Talán így újra a családjukba fogadnak. Bíztak bennem de én elhagytam őket. Ugyanúgy mint Bella engem, de én még attól szeretem őt. Talán ők is engem, remélem megtudnak bocsátani. Fel kell hívnom őket. Gyorsan tárcsáztam a számot. Annyira vártam hogy újra hallhassam a hangjukat.
Legnagyobb elkeseredésemre az üzenetrögzítő kapcsolt be.
-Halló! Itt a Webber család! Most nem vagyunk elérhetők, de megígérjük hogy visszahívunk. Ha üzenetet akarsz hagyni akkor mond a sípszó után.
-Sziasztok! Csak annyit..-nem tudtam mit mondjak-..talán meglátogathatnálak titeket.de csak ha nem nagy gond.-hangom akadozott. -kérlek hívjatok fel. -Letettem a telefont és lassú léptekkel, és csomagom társaságában mentem vissza a nappaliba. Ránéztem az órára, és már 14 óra telt el hogy Bella elment. Biztos nem esett semmi baja? Biztos azokkal a Cullenekkel van. Már arra sem vagyok méltó hogy rendesen elbúcsuzzunk. Ha nem jön ide, én megyek el oda. Ennyit csak megérdemlek…Felvettem a csomagomat és beültem a kocsiba. 130-al száguldottam míg elértem a házhoz.
(Alice szemszöge)
-Én már készen vagyok! -Hallottam Emmet hangját a másik szobából.
-Akkor ráülhetnél a bőröndömre, mert még vámpírerővel is nehéz becipzározni.-Ros már körülbelül 1 órája ugyanazzal a csomaggal volt elfoglalva. Em könnyen feltette Rosit a bőrönd tetejére és összehúzta a cipzárt.
-Már kész is! -Lesegítette szerelmét. Mi Jazzal szinte csak szótlanul ültünk a szobában. Nem akartam hozzá közel menni, mert nem akartam még az én problémáimmal is stresszelni.
-Kicsim! -Lágy hangjára rögtön felkaptam a fejem. -Nem a te hibád.
-Dehogy is nem! Ha nem akartam volna elmondani Bellának akkor most minden…-Belül bűntudat marcangolt.
-Akkor most a testvérünk halott lenne, és Bella pedig őt követné. -Közelebb lépett és a kezeit a vállamra tette. Hirtelen egy sötét helyet láttam. Bellát vámpírok fogják le, míg Edward ki van kötözve.
-Beleeggyezem! -Ordította Ed. Ekkor egy apró kisfiú lépett be és Ed beleméjesztette a fogait. Látomásomból szerelmem ébresztett fel.
-Drágám jól vagy? -Nem tudtam válaszolni, mert újra visszaestem. Most azt láttam ahogy egy nő és egy férfi vámpír beszélhetnek.
-Vele talán sikerül legyőznünk a Volturit.
-Az újszülöttek készen állnak? -kérdezte a nő.
-Eric barátjait is megpróbáltuk összeszedni, és a többiek Alaszkából jönnek.
-Körülbelül hány főre számíthatunk? -Kérdezte újra a sötét hajú asszony.
-Minimum 20 fő. -A férfi szeme szinte szikrázott. -Amint Eric csatlakozik már 21-en leszünk.
Visszatértem a jelenbe és Jasper aggódóan nézett, mert érzéseimből kitudta venni hogy valami nincs rendben.
-Alice jól vagy? -A két arany szempár látványa megnyugtatott.
-Igen,..vagyis nem! Edward…-A csengő megszólalt és láttam ahogy Eric áll ott. Gyorsan leszaladtam és kinyitottam az ajtót.
-Szija! Bella itt van? -Kérdezte. Még volt pofája ide jönni azok után amire készül.
-Még idemered tolni a képed azok után? ..-A falhoz szorítottam és üvöltöztem vele.
-Hogy teheted ezt a bátyámmal? És Bella? Hát nem szereted? -Kiabálásomra mindenki felfigyelt és próbáltak leszedni a kis vendégünkről.
-Alice! Én nem tudom miről …-Próbálta kipréselni a szavakat a torkán, mire Jaz megnyugtatott és a karjaiba zárt.
-Semmi baj drágám! Nyugodj meg! Minden rendben lesz.-Fejemet a vállára hajtottam és próbáltam lenyugodni.
-Alice mi történt? -Kérdezte Esme és megsimogatta a hajam.
-Eric rávett egy családot hogy Edwardot elrabolják Bellával együtt. Edward megakarja menteni, és ezért beáll hozzájuk.
-Én erről nem tudok semmit..-Dadogta Eric.
-Ja persze! -Válaszoltam lekezelően és már majdnem megpofoztam.
-Szerintem sem ő a hibás. -Lépett elő Carlisle.
-De hát akkor mégis ki? -Hitetlenkedett Ros.
-Talán megkéne hallgatnunk. -Em odalépett a szerelme mellé és mind feszülten hallgattuk a történetét.
XVIII.Fejezet-Megérkezett segítség
(Alice szemszöge)
Eric mindent elmagyarázott, hogy Bella elindult megkeresni Edet de azóta nem ment vissza. Láttam Ericen hogy mennyire szereti Bellát, mert képes elengedni hogy ő a lehető legboldogabb legyen.
-De most mit csináljunk? -Kérdeztem a családom többi tagját.
-Azt hiszem hogy a legjobb lenne ha megkérnénk a Volturit hogy segítsen. - Javasolta Eric.
-Képes vagy a családodat megölni? - Kérdezte Carlisle lágyan.
-Belláért bármit, és ha neki Edward kell akkor őt is megvédem. - Mindannyian ledöbbentünk attól, hogy így reagált.
-Akkor én ezt elintézem. -Carlisle rögtön a telefonhoz rohant.
-A családomnak megtanítottam egy pár vámpírmozdulatot amit bevethetnek ha bajba kerülnek.
-Tudnál nekünk is tanítani? Olyan rég bunyóztam egy jót. -Ros azonnal szúrós pillantást vetett párjára, aki mindig beindul ha verekedni kell.
-Igen, meg tudom mutatni, hogy tudjuk kivédeni őket. - Felálltunk és mind a tisztás felé indultunk. Alig léptünk ki az ablakon a telefon megcsörrent.
-Majd én felveszem! - kicsit unottan visszaugrottam a nappaliba.
-Igen, tessék!
-Szia Alice, Tanya vagyok!- Már csak ő hiányzott, gondoltam magamban. - Miért nem szóltatok hogy Edwardot elrabolták? Jogom van tudni, nem? - Úgy viselkedik mintha a barátnője lenne.
-Honnan tudtad meg? - Kérdeztem meglepődötten és kicsit dühösen.
-Az most nem fontos. Azonnal odautazom és segítek!
-Erre semmi…- Hirtelen lecsapta a telefont. - szükség. - Visszamentem a többiekhez és beszámoltam nekik Tanyaról. Carlisle elmondta, hogy a Volturik is segítenek, mert az ő hatalmukat fenyegetik.
-Tanya amúgy kicsoda? - Kérdezte Eric.
-Szerelmes Edwardba, de ő állandóan lerázta. - Szemei egy kicsit felcsillantak, gondolom bízik benne, hogy Tanya elveheti Bellától a tesóm.
-Na akkor kezdjük már? - Türelmetlenkedett Em.
-Persze, Persze. - Mosolygott Eric, és pár perc múlva már egymást dobáltuk…
Órákig elvoltunk, de mindenki kezdett éhes lenni.
-Nem kellene vadászni? - Kérdezte unottan Ros.
-De, igazad van! Mindenki menjen enni, és majd ha erősebbek lesztek akkor folytatjuk. - Válaszolt Carlisle. Láttam, ahogy Eric egyedül indul az erdő felé, de féltem hogy baja lesz. Kezd nekem olyan lenni, mint egy testvér.
-Eric! Gyere velünk! - Szóltam utána.
-Rendben! - Csatlakozott hozzám és szerelmemhez. Biztos fájt neki két boldog szerelmest látni. Mind a hárman gyorsan suhantunk el a fák mellett. Ahogy egy öreg és magas fa mellett futottam el, megéreztem valaminek az illatát, de nem állaté. Halkan próbáltam kiszagolni hogy ki vagy mi lehet, de annyi furcsa és új szag volt, hogy nem teljesen tudtam belőle kivenni annak az illatát, akiét szerettem volna.
-Bella! Megtaláltam Bellát! - Ordítottam, mire mindenki körém gyűlt.- Jól vagy? Nem esett semmi bajod?
-Én jól…- Épp befejezte volna amikor megpillantotta Ericet. -A te családod tette ezt. De miért? Kérdőn rá nézett és szinte már sírt.
-Én nem tudtam semmiről, de megígérem, hogy minden rendben lesz. -Bells kicsit megnyugodott.
-Most pedig kincsem, enned kell valamit. -Esme hátulról Bella vállára tette kezeit. - Majd a fiúk fognak neked valami finomat.
-Mit hozzunk hugi? - Kérdezte Em.
-Inkább elmennék én egyedül. - Egy kicsit zavartnak tűnt, de szerelmem megnyugtatta.
-Azt már nem. - Csattant fel Ros. Aliccel veled megyünk. Olyan volt mintha féltené Bellát.
-De talán meg kellene keresni Edwardot. Nem eshet baja. -Bella csak Edre tudott gondolni.
-Amint ettél megbeszélünk mindent -Carlisle is aggódott a fia után, de tudta hogy enni kell.
-Mi visszamegyünk a házba. - Szólt Jazz.. Odajött és megcsókolt, ahogy Emmet Rosaliet.
-Vigyázzatok magatokra. - Mondták majdnem egyszerre. Bella elfordult és csak nézett maga elé.
-Bella! -Eric közelebb lépett hozzá -Edward nagyon erős, és nem lesz semmi baja. Megígérem. Nem engedjük hogy bárki bántsa, és már téged sem fog senki.
-Annyira köszönöm. -Bella átkarolta őt .
-Én köszönöm hogy megmutattad, ki akarok lenni. - Elindultunk és kerestünk valami finomat.
-Alice, Ros! Talán mennünk kéne, mert Edward még mindig azokkal a kegyetlen őrültekkel van.
-A bátyám azt megfogja bocsátani, ha 2 percel később megyünk, de azt nem, hogy te meg legyengülsz.
-Akkor siessünk.! - Meglátott egy őzet, és utánaeredt. Hiába kapálózott, nem volt haszna. Belemélyesztette a fogait és inni kezdett. Rossal csak döbbenten álltunk előtte milyen ügyes.
-Elég ügyes vagy ahhoz képest amit hallottam rólad! - Fejünket felkaptuk és egy ismerős alak lépett ki a fák árnyékából…
XIX.Fejezet-Beszélgetés
(Bella szemszöge)
-Elég hamar ideértél. -Alice gorombán válaszolt a lánynak, akit bizonyára ismert.
-Nem tudtam tovább várni. -Ekkor a nő előre lépett és akkor vettem észre milyen gyönyörű. Vörösesszőke haja hófehér bőre szinte angyali volt. Kivéve a tekintetét. Mintha minden utálat ott gyűlt volna össze. Ajkaival egy lenéző és erőletett mosolyt alkotott.
-A nevem Tanya Denali.-Kinyújtotta kezét én pedig elfogadtam.
-Én pedig…-Mielőtt végig mondhattam volna már közbeszólt.
-Isabella Swan, minden bizonnyal. -Elrántotta a kezét és hátat fordított. Alice odajött hozzám. -Ő itt egy régi ismerős. Szerelmes volt Edwardba, de ő mindig visszautasította.
-Nem voltam szerelmes belé, hanem még mindig az vagyok, és amit akarok, megkapom. Előbb vagy utóbb de az enyém lesz. -A dühöm egyre erősebb lett és ezt következő pár mondata is fokozta.
-Hogy vagy képes itt enni amikor Edwardnak kitudja mi baja lehet?
-Na ezt fejezd be! -Lépett oda Ros.
-Csak azt mondom amit látok.-Kezei ökölbe szorultak és már ütni készült.
-Ezt fejezzétek be! -Alice közéjük állt. -Edwardnak nem kellessz, soha nem akart, és ezt jobb ha felfogod.
-Edward még nem tudja mit akar. Ennek a kis cafkának a vére megzavarta, de amint újra meglát, tudni fogja, hogy én vagyok számára az igazi.
-Te meg vagy kergülve. -Ordított vele Ros.
-Ha megmentjük Edwardot és ő téged választ akkor nem állok közétek. Boldogok lehettek, de még mi itt ordibálunk és marakodunk, ki tudja Edward hány embert öl meg kényszerből. Szóval csillapodjunk le és menjünk vissza a házba! -Úgy láttam az érveim mindenkit meggyőztek. Visszatértünk a villába, és beléptünk a nappaliba.
-Hello Tanya! -Emm és Jazz egy kicsit kelletlenül lépett a vendég felé.
-Sziasztok! -Köszönt Tanya is, majd megpillantotta Ericet.
-Szia! Én Eric Webber vagyok.-Hangja megcsuklott.
-Én pedig Tanya Denali. -Kezetfogtak, de Tanya más volt mint azelőtt. Mintha a világ legkedvesebb élőlénye állna előttem. Nyugodt, kedves, és gyönyörű. Ericet pedig rég nem láttam ekkora mosollyal.
-Talán az lenne a legjobb ha leülnénk, hogy Bella mindenbe beavathasson. -Esme mindig védelmező volt, és a társaságot a kanapé felé terelte.
-Mikor kimentem az erdőbe megkeresni Edet akkor találkoztam Adamékkal. Ők Eric családja-Tisztáztam a helyzetet a tisztánlátás kedvéért. -Mutatni akartak valamit, és én velük mentem. Akkor megláttam Edwardot kikötözve.-Vártam hogy Tanya újabb megjegyzést tegyen, de egészen másra gondolt, vagy inkább más valakire. Szeme Ericében volt elsüllyedve, és ahogy rájuknéztem olyanok voltak mint mi Edwardal. Szerelmesek. Megörültem hogy Eric boldog lehet, de nem tudtam, hogy miért pont Tanya?. Elmerültem a gondolataimban, azokban amikben ők szerepeltek. Milyen szép párt fognak alkotni. Milyen édesek lesznek együtt.
-És azután? -Alice csilingelő hangja felrázott a gondolataimból. Tekintetem visszatévedt az előttem ülőkre.
-Megpróbáltam velük szembeszállni, de nem voltam hozzá elég erős. Opheli tüzet gyújtott és már épp készültek volna..-Kicsit megakadt a szó a torkomon.-megölni, amikor Ed beleeggyezett.
-De mégis mibe? -Kérdezte aggódóan Esme.Szemem újra Ericre téved, aki még mindig a szépséget bámulta de aztán észrevette hogy figyelem és tekintetét rám emelte.
-Úgy gondolják, hogy elvettem tőlük Ericet,és így nincs elég erejük megszerezni a hatalmat. Beakarják szervezni Edwardot, mivel gyors, és a képessége is fantasztikus.
Mindenki elképedve bámult.
-Mi történt utána? -Rosalie, is kíváncsi volt minden egyes részletre.
-Edward letette az esküt. -Újra Ericre néztem.
-Ki volt az? -Kérdezte, és mindenki tátott szájjal nézte a színjátékunkat.-Bella! Kit kelett..-Nem hallgattam tovább és kimondtam.
-Thomas Fredric. A kisfiú az árvaházból.
-Elmagyaráznátok miről van szó? -Alice kicsit ingerülten pattant fel mellőlem.
-Edward letette az esküt ami arról szól, hogy bárkit megöl ha a parancs ezt kívánja.-Eric átvette a szót, hisz jól ismerte a családja szokásait.
-Sohasem tenne ilyet.-Carlisle védte a fiát.
-Értetek és Belláért sem? -Ennél a mondatnál mindenkinek megingott egy pillanatra a bizalma.-Ha nem öli meg akit kell, akkor rátok támadnak, és végeznek veletek. Csak addig vagytok biztonságban, ameddig Edward gyilkol.
-És mégis mi van azzal a ksifiúval? -Kérdezte Ros, akinek szintén fájdalmat jelentett, hogy nem lehet gyereke.
-Ő pecsételte meg az esküt. Edwardnak megkelett ölnie őt. -Eric szemmel láthatóan dühös volt a családjára. Mindenki mély csendbe burkolózott és megpróbálta feldolgozni a hallottakat. Esme és Carlisle nemsokára elvesztik a fiukat. Ros Emmet Alice és Jasper pedig egy testvért, aki minden kétséget kizáróan nagyon szerettek.És én? Én elvesztem a reményt. Azt aki a világot jelenti a számomra. A holdamat. Azt aki napfényben mindennél szebben csillog, és ez csak a külseje. Belülről ő a világ legtökéletesebb lénye. Hideg bőre ellenére belül a lehető legnagyobb meleg van. Melegszívű és a lelke szebben ragyog bármilyen gyémántnál. Mindent feláldoz a szeretteiért. A szívem annyi darabra tört ennyi év alatt. Ha most újra széthullik akkor azt nem élem túl. Nem bírom ki újra az elvesztést és az elengedést. Ez már nem megy. Odaadtam volna a halhatatlanságot is, csakhogy belül olyan erős legyek mint kívül. Új illatok csapták meg az orrom, és ezzel egyidőben megszólalt a csengő.
XX.Fejezet-Minden rendben lesz
(Bella szemszöge)
Esme odarohant az ajtóhoz és kinyitotta. Legnagyobb meglepetésemre a Volturi állt ott.
-Ááá! Isabella! -Aro közelebb lépett és megragadta a kezem, amit a lehető leggyorsabban húztam ki a szorításából.-Gyönyörű mint mindig, akárcsak a többiek.-Mutatott a többi női vámpírra.
-Úgy hallottuk van egy család akik szeretnék megszerezni a hatalmunkat. -Felix előre lépett és üdvözölte a többieket.
-Nem csak egy család! -Hátranéztem Ericre akinek a keze szinte miliméterekre sem volt Tanyaétól. -Nem csak egy család, hanem egy egész újszülött hadsered.
-Akkor azért fogyatkozott meg az Alaszkai desszertek száma.-Szólt oda Jane Alecnek.
-Alaszkában rengetek halottat találtak, csodálkozunk, hogy nem hallottatok róluk. -Casius olyan lenéző volt.
-Számíthatunk a segítségetekre? -Carlisle a vezetők felé nézett.
-A rendet fent kell tartani, így mindenféleképpen segítünk.- Alice hirtelen megdermedt. Mind tudtuk, hogy látomása van.
-Drágám mit látsz? -Kérdezte szerelmétől Jaz.
-Edward és a többiek, ölni készülnek valami ünnepségen. Látok egy számot 103. Nem tudom mit jelenthet de mindenki ünnepel. Edwardék berontanak, és mindenki sikoltozik.
-Megvan! -Ordított fel Ros. A mellettünk lévő város holnap ünnepli a 103.évfordulóját. Ott fognak gyilkolni.
-Hát akkor mire várunk? -Tanya döbbenetemre, Eric kezét fogta, amikor előrelépett. A város nem volt túl messze. Az utat futva tettük meg, hogy ne tévesszünk szem elől egy nyomot sem.
-Az újszülöttek nagyon erősek! Főleg ha embervéren élnek! -Szólt Jaz.
-Én elintézek egyszerre 5-öt. -Büszkélkedett Em.
-Ja persze..-Hitetlenkedett Alice.
-Na jól van 6-ot. -Nem akartuk, hogy a szám 100-ra rugjon így inkább nem kritizálzuk tovább.
-Tudnotok kell valamit. -Aro megállt és mi is lefékeztünk.-Nagyon szép dolog, hogy megakarjátok menteni Edwardot, de ha nyilvánosan megöl valakit, akkor onannatól kezdve, őt sem kíméljük. És azt sem, aki ki áll érte. -Rám nézett és én dühösen felé léptem.
-Na ide figyelj! Köszönjük a segítségeteket, de ha Edwardhoz hozzámertek nyúlni, akkor azon a napon lesz vége a félhulla életeteknek. Remélem felfogtátok. -Soha nem beszéltem még így senkivel, de az a gondolat, hogy Edward nem lesz többé, megrémített. Megérkeztünk a helyszínre. Meglapultunk a fák ágai nyújtotta menedék között, és vártuk a többieket. Még időben leakartuk állítani őket, nehogy az emberek rájöjjenek a létezésünkre. Már egy jó ideje ott voltunk, amikor megéreztük a vámpírok illatát. Gyorsan eléjük rohantunk, minél távolabb az emberektől. Akkor megpillantottam Edwardot. Olyan volt mint egy hulla. Szeme vérvörös és haja kócos. Felemelte a fejét, és ledermedtem a döbbenettől. Annyira rosszul festett. Eddig szinte csak boldognak láttam, de most nem.
-Mit műveltetek vele?-Ordítottam.
-Ami pazarlás lett volna ha nem történik meg.-Vigyorgott Jared.
-Edward! Fiam! Csatlakozz hozzánk és ne bánts ártatlanokat! -Carlisle próbálta rábeszéni.
-Azt már nem! Nem mondok le az embervérről. És ha megpróbáltok megállítani akkor végetek. -Abban bíztam, hogy ez nem Edward, ő nem tenne ilyet soha. Előre léptem és mélyen a szemébe néztem.
-Nem hagyom hogy szörnyeteg legyél, soha!
-Ez nem a te döntésed, hanem az enyém, és ne hidd, hogy nem öllek meg, ha az utamba állsz.
-Márpedig nem fogom hagyni. -Hirtelen nekem ugrott és neki szorított egy fának. A következő pillanatban már mindenki harcolt. Egymás után hullottak el az újszülöttek. Carlisle utált ölni, de még így is bármire képes az emberekért és főleg a fiáért.
-Edward! Tudom, hogy te nem vagy gonosz.-Próbáltam a fejem felé fordítani, de ő a fának nyomott, és a nyakamat hideg kezével szorította el, de még csak nem is kapálóztam. Tudtam hogy nem képes rá, nem tud bántani.
-Nem lehetsz ebben ennyire biztos. -Szeme még mindig vörös volt. Másik kezét a fának támasztotta. Megérintettem a kezét és óvatosan a nyakamra helyeztem. Keze összeszorult és megfogta a nyakláncot.
-Emlékszel? -Kérdeztem lágyan.-Emlékszel az utolsó éjszakánkra? Nem kell így lennie. -Keze szorítása egyre enyhült.-Emlékezz amikor először megláttál, vagy amikor először bementél a szobámba, amikor kimontad hogy szeretsz, vagy amikor először megcsókoltál. Edward kérlek Emlékezz! -Hangom még mindig lágy volt, de már könnyek nélkül sírtam.-A szerelmünk mindennél erősebb, mindent letudunk győzni. Csak bízz magadban és bennem.
-Bízom benned Bella! -Tudtam, hogy már elértem valamit.
-Megtudjuk együtt csinálni, megígérem, hogy örökre veled maradok és hogy szeretni foglak, ameddig lehet.
-Istenem Bella! Mit művelek?-Keze leesett a nyakamról egyenesen a derekmara, és szorosan megölelt. Igaz, hogy még mindig vörösben úszott a tekintete, tudtam, hogy visszakaptam.
Hirtelen rájöttem hogy még társaságunk van, így elengedtem Edet és pajzsomat kiterjesztettem a családtagjaimra. Emm csak úgy kaszabolta az ellenséget. Alice a földre zuhant, de Jaz a segítségére sietett. Egy fekete hajú fiú közeledett felém, és már épp rám akart ugrani, amikor Edward rávetette magát. Megfordultam, hogy lássam minden rendben van-e, de akkor egy szőke hajú lány lépett elém. Nekivágott az egyik fának, így én sem kegyelmeztem. Nem öltem még meg senkit, de úgylátszott itt az ideje elkezdeni. Mire végeztem a lánnyal már csak 1 újszülött volt talpon. Hirtelen, mintha magamat láttam volna. Carlisle elé lépett:
-Nem kell meghalnod! Csak ne támadj! -Carlisle kezét nyújtotta, mire a lány megragadta.
-Köszönöm.-Halkan suttogta, mire Jane mögé lépett.
-Most velünk kell jönnöd! -A lány szó nélkül a Volturikhoz lépett. Volt egy különleges képessége. Eltudta rejteni, hogy ő valójában vámpír. Mikor mind magunkhoz tértünk, örömmel láttam, hogy mindenki épségben van. Annak ellenére hogy kik is vagyunk, mindenkit féltettem. A tűzre pillantottam. A lángok között végtagok hevertek, melyek szinte nyújtózkodtak, a hivogató halál után. Oldalra pillantottam és megláttam Tanyat.
-Annyira örülök hogy újra látlak Edward.-Tanya Ed nyakába vetette magát, és szorosan magához húzta. Végül leszállt a szerelmemről, és visszalépett Erichez, akivel szorosan összefűzte a kezét.
-Annyira sajnálom hogy ezt kellett csinálni. -Mentegetőzött szerelmem.
-Semmi baj, már ráfért a környékre egy kis bunyó.-Viccelődött Em, vagyis csak viccelődni próbált.
-Van még valami! -Ekkor Jane és Alec lépett előre egy kisfiú társaságában, akinek olyan kinézete volt, mint egy vámpírnak. Azonnal felismertem és megöleltem.
-De hát hiszen….ő nem..-Mindenki tátott szájjal bámult, de a legjobban Edward volt meglepőve.
-Őt nem öltem meg? -Kérdezte öntudatlanul. Aro megfogta a kisfiú kezét, de én próbáltam utána nyúlni, amikor Edward visszatartott.
-A kisfiút csak egy hajszál választotta el a haláltól. De átváltozott. A szabályok értelmében nem lehet gyereket átváltoztatni, így az lesz a legjobb ha…-Nem hagyhatom nem tehetem.
-Ne ! Azt ne! Ő csak egy gyerek!
-Drága Bella! Ha hagynád hogy végigmondjam. Figyelmeztetésetekért cserébe életben hagyjuk a kisfiút, ha lesz valaki aki gondoskodik róla. Edward szorosabban összefonta hideg ujjainkat.
-Majd mi! -Nyúlt volna a kisfiúért, de visszafordult. -Bella! Felnevelnéd velem ezt az apró lényt? -Mindig erre vágytam, hogy anya lehessek Edward oldalán.
-Persze! -Elengedte a kezemet, és Thomi után nyúlt.
-Nem lesz semmi baj! Minden rendben lesz! Nem kell félned, mostmár van családod. Közelebb lépett és együtt tartottuk a gyermekünket. Olyan fura ezt kimondani. Van egy gyerekem egy vámpírtól. Bár nem vérszerinti, de volt aki bebizonyította, hogy néha az érzelmi kötelék erősebb a vérnél. Láttam Edward példáját. Hát mégsem veszett el minden. Visszatért a remény, és mindenem megvan amire valaha is vágytam.. Egy boldog család. Remélem örökre így marad.
Epilógus
(Bella szemszöge)
Eltelt 10 év, mióta Edward és én újra együtt vagyunk. Időközben lett egy fiúnk, aki már kész felnőtt, Thomas Fredric, vagyis Thomas Cullen. Annyi minden történt ennyi idő alatt. Ed megkérte a kezemet, és én kimondtam az igent azon a forksi tisztáson ahol rengeteg időt töltöttünk 30 éve. Tanya leszállt rólunk, és összejött Ericcel. Most Alaszkában élnek, és nagyon boldogok. Rengeteget beszélek Jacobbal is aki megtalálta a tökéletes lányt, aki elfogadja, és szereti. Laraval júliusban házasodnak össze. Még egy pár vámpír is hivatalos az esküvőre. Thominak és Edwardnak nagyon nehéz volt rászokni az állatvérre. Ed egy kicsit könyebben kezelte, hisz ő ezt már egyszer átélte. Thomi mindent megértett, és elfogadta azt amivé vált. Rosalie mindig elvitte vidámparkba, szórakozni, mert neki nem lehetett gyereke. Nagyon örültem hogy iyen jól kijönnek, és velem kapcsolatban is megenyhült.Thom i különleges képességgel van megáldva. Képes gondolatátvitellel komunikálni. Csak egy személyre kell gondolnia és mindketten hallják egymás gondolatait .Van egy barátnője vagyis jobban mondva menyasszonya, Renesmee. Nessie kisbabát vár, aki teljes mértékben vámpír lesz akárcsak a szülei. Mindenki nagyon boldog. Alice elfog végezni egy rendezvényszervező tanfolyamot. Jaz mindenben támogatja. Esme és Carlisle is nagyon örülnek, hogy minden rendbe jött. Bár az utóbbi 1 évben mintha valami megváltozott volna. Edward titkol valamit…Tegnap benyitottam a szobánkba, és egy dobozt csúsztatott a zsebébe. Mikor megkérdeztem hogy mi az csak ennyit mondott. Csak egy üres doboz. Azt hiszem már nem szeret úgy mint azelőtt. Mindent megadnék hogy belelássak a gondolataiba.
-Min gondolkodsz, kicsim? -Jött be Ed hatalmas vigyorral.
-Csak az elmúlt pár évről.-Hátulról átölelt, és fejét a hajamba temette.
-Szeretnék mondani neked valamit.-Nem kezdődik valami jól, gondoltam magamban,
-És mégis mi lenne az?-A kíváncsiság belülről marcangolt.
-Tudod hogy az utóbbi egy évben rengeteg minden megváltozott. -Nyelt egyet.-Tegnap rejtegettem előled valamit.-Biztos, a doboz. Az agyam pörgött.-Szerelmes vagyok valakibe, akibe nem lenne szabad.-Szívem ezer darabra tört, mikor kimondta.-Szeretek egy olyan nőt aki már férjnél van. De nem tudom mit mondjak neki. -Hát ha már mást szeret akkor elkell engednem. Nem lehetek önző.
-Mond meg neki mit érzel iránta.-Az eszem ezt súgta, de a szívem nem volt kész elengedni.
-Mrs.Cullen! Újra hozzám jönne? -Szavai megleptek, hisz már a legrosszabbat feltételeztem. Zsebéből előhúta a dobozt, és felnyitotta a fedelet.Egy gyönyörű gyémántgyűrű volt benne.
-Hát Mr.Cullen, nem tudom mit szólna hozzá a férjem. -Dadogtam
-Biztosan tudom, hogy ő lenne a legboldogabb lény a földön. -Felhúzta az ujjamra a gyűrűt és megcsókolt. Magához húzott és karjaimat szorosan a nyaka köré fontam ő pedig a derekamat karolta. Csókunkat egy csilingelő hang zavarta meg.
-Ugye megszervezhetem az esküvőt?
